Szijjártó: a paksi bővítés szeptemberben átléphet a második, konkrét építkezési fázisba

Sikerült minden olyan függő kérdést tisztázni a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezetőivel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a paksi bővítés idén szeptemberben átléphessen a második, konkrét építkezési fázisba - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Isztambulban.A tárcavezető Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt, majd ezt követően arról számolt be, hogy a találkozón áttekintették a beruházással kapcsolatos teendőket, így minden adott ahhoz, hogy a projekt idén ősszel átléphessen az úgynevezett létesítési fázisba.
    

Mint mondta, az építkezési munkálatok megkezdéséhez további négy fontos engedélyt kell kiadnia az Országos Atomenergia Hivatalnak  (OAH). Ezek közül a létesítési engedély a legfontosabb, de beadták már a kérelmet a reaktortartályra, a nukleáris szigetre és az ötös reaktorépületre vonatkozóan is.  Kiemelte: az orosz fél biztosítja az összes olyan dokumentációt, amely szükséges ahhoz, hogy az OAH mielőbb megalapozott véleményt tudjon mondani.
    

"Amennyiben minden összeáll a mai megállapodásnak megfelelően, akkor teljes mértékben reális, hogy a paksi atomerőmű beruházása a második, létesítési fázisba lép szeptemberben" - fogalmazott. Szijjártó Péter rámutatott, mindez szükséges ahhoz, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk, s így az erőmű kapacitása a jelenlegi 2000 megawattról 4400 megawattra emelkedjen.
"Magyarország hatalmas lépést tesz a villamosenergia terén az önellátás irányába, és ez a mostani helyzetben, amikor a nemzetközi energiapiacon teljesen irracionálisan nőnek az árak, hatalmas előnyt jelent majd Magyarország számára" - jelentette ki.
    

"A nemzetközi energiapiac zavarainak, válságainak nem leszünk oly mértékben kitéve, mint jelenleg, és nem leszünk oly mértékben kitéve, mint sok más ország" - tette hozzá. A miniszter végezetül aláhúzta, hogy az Európai Unió szankcióinak meghozatalakor kimondásra került, sőt jogszabályban rögzítették, hogy a nukleáris energia békés, polgári célú felhasználása nem tartozik a korlátozások hatálya alá, és a Roszatom maga sem került rá semmilyen szankciós listára, így az együttműködés nem ütközik semmilyen szabályba.
    

"Érdekünk, hogy az atomerőmű megépüljön 2030-ra, erre továbbra is reális esély van, a magyar kormány elkötelezett a beruházás folytatása mellett" - összegzett. Végezetül a Külügyminiszter bejelentette, hogy Jákli Gergely, az Eximbank korábbi vezérigazgatója fogja szeptember 1-től átvenni a Paks II. Zrt. vállalat vezetését.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com