Tetszett a cikk?

Louis Theroux a brit televíziózás ikonikus alakja – legalábbis az Y-generáció, illetve a náluk idősebbek szemében. A mostani tizenéveseknek már ő az az ötvenes faszi, aki a Fiatjáról rappel, és a barátaik erre táncolnak. A Jiggle jiggle-sztori jól mutatja, hogy a TikTok korszakában bármiből és bárkiből lehet mém.

Louis Theroux-ról 2018 őszén hallottam először. A brit egyetemeken gyakorlatilag bárminek lehet külön közössége vagy rajongói klubja – ahogy tetszik –, és ahogy a gólyahetek első napjaiban sétáltam az egyik ilyen börzén, elhaladtam a Louis Theroux Társaság asztala mellett.

Nem álltam meg kérdezősködni, de ha jól emlékszem, pont beültem kávézni az esemény után, egy Google-keresésnyit pedig megért a fickó neve. Kiderült: a BBC egyik legismertebb dokumentumfilmes újságírójáról van szó, aki díjnyertes műsorokat gyártott az ezredforduló környékén. Az egyik legismertebb sorozatában, a Louis Theroux különös hétvégéi adásaiban például különböző szubkultúrákat járt végig, az Egyesült Államok rappereitől kezdve vallási és szexuális közösségekig. Ahogy visszaolvastam az egyetemi honlapon, a rajongói közösség is alapvetően ezeknek a bűvöletében volt, és járt össze hetente megnézni egy-egy műsort, megvitatni a témáit, vagy csak szimplán együtt bulizni.

A körhöz sosem csatlakoztam, 2022 év elején viszont újfent szembejött velem Theroux – ezúttal a YouTube-on. Történt ugyanis, hogy a korábban említett egyetemi évek alatt a dokumentumfilmek helyett a brit grime nevű zenei műfaj szerelmese lettem, a videómegosztón pedig rátaláltam egy bizonyos Amelia Dimoldenberg csatornájára. A brit humorista-újságíró az elmúlt 5–6 évben azzal szerzett magának hírnevet, hogy grime-előadókat; rappereket vitt el „randizni” londoni csirkés gyorséttermekbe – a randik viszont sokkal inkább arról szóltak, hogy az öntelt és médiaedzett zenészeket kínos csendekkel és kérdésekkel teletűzdelt interjúk alá vetette. A hangulat nagyjából a The Office angol verziójához hasonlítható.

Idénre Dimoldenberg műsorában egyre ismertebb és nem feltétlen csak a helyi rap-szubzsánerhez köthető arcok is megfordultak (lásd: Ed Sheeran, Jack Harlow, de Drake-kel is érik egy randi), mindeközben pedig Louis Theroux dokumentumfilmjei felkerültek a Netflixre, köztük az említett rappelős adás, amely külön népszerűségre tett szert.

A két történetszál találkozott, Theroux februárban Dimoldenberg vendége volt egy epizódra, amely nem csupán különösen szórakoztató volt, de a vendég felelevenítette azt a rapszöveget is, amit még az ominózus dokumentumfilmben adott elő.

A történet harmadik felvonása – és a hosszúra nyúlt bevezető utolsó bekezdése –, hogy június végén odajött hozzám a rovatvezetőm, mondván, „van ez a jiggle jiggle-ös brit fickó, biztos ismered. A gyerek a múltkor ezt a számot játszotta a kocsiban.”

Ismerem – Theroux az. Történt ugyanis, hogy a csirkés randi húsz másodperces, imádnivalóan kényelmetlen rapbetétje önálló életre kelt a TikTokon, és mostanra toplistás dal lett belőle. Csak egy kis autotune és táncolás kellett hozzá.

My money don’t jiggle, jiggle, it folds

A mém pályafutása tehát 22 évvel ezelőtt kezdődik, amikor Louis Theroux New Orleansba látogatott, hogy az ottani rapkultúrát mutassa be a BBC nézőinek. Segítségére volt a Reese & Bigalow nevű duó, akik jót szórakoztak azon, ahol a londoni újságíró modoros brit akcentusával és nagypolgári életstílusával kellett összhangba hozni a szövegeit. A kisfilm kedvéért ezt összehozták, az ebből születő számban pedig arról rappelt Theroux, hogy mennyi pénze van, emlegetett egy riszáló hölgyet, illetve azt, hogy 188 centiméter magasan hogyan fér el a Fiat Tipo típusú kisautójában.

Ez az epizód futott fel végül Netflixen, és Amelia Dimoldenberg is pont erre a szövegre kérdezett rá a csirkés randin, ahol egyébként többek között arról is faggatta Theroux-t, hogy a „miért?” vagy a „hogyan?” kérdés az érdekesebb, sok gyilkossal találkozott-e élete során, illetve szeretné-e, hogy róla is készüljön egy dokumentumfilm. A rapbetét 2:25-nél kezdődik.

A mém itt még nem volt teljes. Theroux-t több interjúban is faggatták a „rapkarrierjéről”, és így tett a brit humorista Russell Howard is, aki saját tévéműsorában fogadta a dokumentumfilmes szupersztárt. Howard azonban nem a korábban ismert szövegre kérdezett rá, hanem egy paródiára, amit még egyetemista korában írt Theroux – ebben II. Erzsébet királynő nevében rappelt, és elküldte a francba a rendőrséget, mert azok „úgysem tartóztathatják le.”

I’d like to see you wiggle, wiggle, for sure

Utóbbi két klipet fedezte fel a Duke & Jones nevű brit DJ-páros, akik rátettek egy bármilyen hangot dallá alakító úgynevezett autotune effektet Theroux mondataira, alákevertek egy dallamos zenei alapot, és kész is volt a mémalapanyag.

A feldolgozás újrafelhasználható hangsávként felkerült a TikTokra, és csak idő kérdése volt, mikor kapják fel, és ahogy lenni szokott, találnak ki hozzá megfelelő koreográfiát. Ez esetben két angol színihallgató volt az, aki előjött a könnyen megjegyezhető táncvariációval: videójukat több mint 7 milliószor lájkolták, a mém pedig elszabadult.

@jessqualter

my money don’t jiggle jiggle.

♬ Jiggle Jiggle - Duke & Jones & Louis Theroux

Mára ott tartunk, hogy nemcsak mindennapi felhasználók tömegei táncoltak Louis Theroux szövegére, hanem a Jiggle jiggle néven ismertté vált mozdulatsort számos világsztár is elsajátította. Eltátogták a szöveget a Downton Abbey színészei, Jimmy Fallon Shakirával mutatta be a gyakorlatot, de a maga módján még Sir Anthony Hopkins is beszállt az őrületbe.

@anthonyhopkins

A senior’s version ������

♬ original sound - Anthony Hopkins

It makes me wanna dribble, dribble, you know?

Louis Theroux tehát úgy vált TikTok-világsztárrá, hogy ezért konkrétan semmit nem tett, legalábbis nem közvetlenül. Az újságíró a New York Timesnak mesélt a sztárság új dimenziójáról: bár örül annak, hogy az embereknek tetszik a rap, felemás érzések kavarognak benne, hogy a munkájának pont egy ennyire apró, elhanyagolható része lett az, amit felkaptak.

Theroux a rap révén a fiatalabb generációkkal is kapcsolatba került a közösségi médián – többek között a 14 éves fiával is. Interjújában az ő szavait idézte:

Miért van az, hogy az apám, aki a leggázabb figura az univerzumban, mindenhol ott van a TikTokon?

Arról is mesélt, hogy a Duke & Jones megkérte, rögzítsék a számot stúdióban is, ezzel lehetőséget adva annak, hogy a dal a TikTokról kiszakadva is slágerré váljon. Sikerült is: a számot eddig harmincmilliószor játszották le Spotify-on. Érdekesség, hogy a Jiggle jiggle-höz hat szerzőt írtak oda: Louis Theroux és a brit DJ-duó mellett az eredeti dokumentumfilmben megjelenő Reese & Bigalow, valamint a 81 éves zenész Neil Diamond is megjelenik, akinek az 1967-es Red Red Wine című dalából két sort kölcsönöztek a raphez.

Ellentétben azonban az internetes komédia-rap más pillanatembereivel (vegyük például a Man’s not hotot jegyző Big Shaqet), Theroux nem tervez koncertturnékra menni. Ahogy fogalmaz:

az egy húsz másodperces hakni lenne.