Háború

Soros György fia háborúba sodorná Európát

Létrehozva: 2022.07.01.

Amerikát és annak európai szövetségeseit is belesodorná az ukrajnai háborúba Soros György fia. Alexander Soros az alapítványbirodalmuk egyik fő fórumának számító Európai Külkapcsolati Tanácsán úgy vélte, hogy nem lehetséges békekötés a hadviselő felek között, és azt sürgette, hogy a Nyugat katonákat is küldjön a konfliktuszónába.

Soros György és fia

Forrás: Facebook

Soros György fia háborúpárti előadást tartott az Európai Külkapcsolati Tanácsán (ECFR) - írja az Origo. A Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) által finanszírozott szervezet minapi ülésén

ALEXANDER SOROS ÚGY VÉLTE, HOGY NYUGAT-EURÓPÁNAK ÉS AZ USA-NAK MÁR RÉG HÁBORÚZNIA KELLENE OROSZORSZÁGGAL, S HA UTÓBBI NEM RENDELKEZNE ATOMARZENÁLLAL, AKKOR MÁR MEGTÖRTÉNT VOLNA EGY AHHOZ HASONLÓ KATONAI BEAVATKOZÁS, MINT AMILYET A NYUGAT HAJTOTT VÉGRE AZ EGYKORI JUGOSZLÁVIA TERÜLETÉN AZ 1990-ES ÉVEKBEN, A DÉLSZLÁV HÁBORÚ IDEJÉN.

Alexander Soros szerint békekötés sem lehetséges az ukrajnai konfliktus szerepelői között. Mint kifejtette, nem hisz abban, hogy a két fél tárgyalóasztal mellett rendezheti a helyzetet, s szerinte az a fő kérdés, hogy ki fog előbb „megfagyni", vagyis abbahagyni a hadviselést. Ijfabb Soros a jelenleginél nagyobb nyugati szerepvállalást nevezett kívánatosnak, és

BÍRÁLTA, HOGY AZ USA, VALAMINT AZ EURÓPAI ORSZÁGOK NEM SEGÍTENEK KATONÁKKAL IS UKRAJNÁNAK.

Alex Soros és Emmanuel MacronFotó: Instagram

Soros előrelépésként említett különböző ellentmondásos nyugati intézkedéseket – köztük az ukrán félnek küldött fegyverszállítmányokat, és az Oroszország ellen bevezetett szankciókat –, ráadásul mindezt kevesellte.

SZERINTE AMERIKÁNAK ÉS NYUGATI SZÖVETSÉGESEINEK CSELEKVŐ – VAGYIS KATONAILAG AKTÍVABB – FÉLKÉNT KELLENE FELLÉPNIÜK AZ UKRAJNAI KONFLIKTUSBAN, AHELYETT, HOGY A „SZOKÁSOS SZERELEMÜNNEPEIKEN" A SAJÁT KULTÚRÁJUKAT ÉLTETIK.

Ugyancsak jelzés értékű, hogy az OSF elnökhelyettese pozitívumnak nevezte, hogy „Németország többé már nem pacifista".

A Külkapcsolati Tanács a Soros-hálózat egyik fontos, háttéremberekből álló fóruma, ahol a számukra legfontosabb politikai kérdésekről egyeztetnek. A think tank ülésein időnként magyar tagok – például Bajnai Gordon egykori baloldali miniszterelnök, valamint Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége – is képviseltetik magukat, s maga Soros György is rendszeresen mond ott beszédeket.

Az ukrajnai konfliktus kapcsán a tőzsdepekuláns egy másik kedvelt szócsövén, a Project Syndicate nevű portálon szólalt meg először, erősen militarista álláspontot képviselve. A március első felében kelt írásában a harmadik világháború kitörésével riogatott, s vadászgépek szállítását is sürgette Ukrajnába. Úgy vélte, hogy a MiG típusú repülők bevetése döntheti el a fegyveres konfliktust.

Soros György a májusi, Davosban tartott Világgazdasági Fórumon is háborúpárti nézeteinek adott hangot: ismét a harmadik világháború kitörésének lehetőségét emlegette, s a "szabad világ" megőrzésének előfeltételének nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök erőire mért vereséget. A milliárdos üzletember az ukrajnai konfliktust a nyílt és a zárt társadalmak küzdelmeként állította be.

Mindezt árnyalja, hogy a Soros-hálózathoz kötődő egyik brókercég komoly anyagi érdekekkel rendelkezik Ukrajnában. A Tomas Fiala tulajdonában álló Dragon Capital mára az egyik legnagyobb ilyen vállalat a keleti szomszédunknál, s több szektorban is jegyez befektetéseket. Fiala eközben a Transparency International Ukraine vezetőségének is a tagja, az általa vezetett brókercég pedig a Soros Alapítvánnyal közösen hozta létre az Új Ukrajna Alapot (New Ukraine Fund), még 2015-ben.

Ugyancsak érdekes egybeesés, hogy mintegy két hónappal ezelőtt, épp azt megelőzően tárgyalt Soros György brüsszeli szövetségese, az Európai Bizottságot alelnöklő Frans Timmermans a Shell olajipari vállalattal, hogy Alexander Soros egyértelmű utasítást adott az Európa Uniónak, kövesse a Shell példáját, és szigorítsa az Oroszországból történő olajbeszerzésre vonatkozó korlátozásokat.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195191_auto_resized.jpg
origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715064311
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191196_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715064311
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195639_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Elválnak az útjaink” – újabb sztárpár jelentette be: vége, nincs tovább

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715064311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715064311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715064311
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?