Kultúra

Bajban az Átrium, heteken belül bezárhat a színház

Róka László / MTVA Bizományosi
Róka László / MTVA Bizományosi
Nem tudják tovább tartani a frontot.

Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy a következő hetekben az Átrium utolsó előadásait láthatják, akik jegyet váltottak rá. Az utolsó Az Őrült Nők Ketrecét, az utolsó Igenist, az utolsó Isteni végjátékot… és így tovább. Nem tudjuk tovább tartani a színházat.

– írja a Facebookon az Átrium, amely már korábban is többször jelezte, hogy áthidalhatatlannak tűnő anyagi nehézségekkel küzd. Mint írják, a mai naptól az Átrium csapatának sok tagja a felmondási idejét tölti. „Egytől egyig kitűnő emberek, akiket soha nem lenne szabad elküldeni, mert a színház nagyrészt miattuk olyan, amilyen. Köszönjük nekik – mást nem tudunk írni, mert nem lehet szavakkal kifejezni, amit most érzünk.”

Az Átrium finanszírozása akkor került először veszélybe, mikor a kormány pár évvel ezelőtt eltörölte a kulturális taót, amivel főleg a független és magánszínházak kerültek nehéz helyzetbe. A legrosszabbul talán az Átrium járt, a tao helyére beígért kompenzációs támogatás keretében ugyanis mindössze a korábban befolyt összeg töredékét ítélték meg a színháznak. Azóta az Átriumnál többször megkongatták a vészharangot, a mostani, végérvényesnek tűnő közlemény alapján a helyzet tényleg tarthatatlanná vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik