Itt vannak az új magyar rendszámok, eláruljuk, mit kell tenni velük kapcsolatban

új, rendszám, forgalmi, rendszámtábla, július 1-től, 2022.07.01., változás, változott, rendszámok
Budapest, 2022. június 9. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő járművek rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs Zsolt
Vágólapra másolva!
Le kell cserélni bizonyos határidőig a régi azonosítókat? Mennyibe kerülnek az újak? Milyen logika szerint alakították ki a hét karaktert? Mi volt egyáltalán a váltás oka? Mire készüljenek a robogók és kismotorok tulajdonosai? Ezeket és még sok fontos kérdést tisztázunk a július 1-jén érkező új magyar rendszámok kapcsán.
Vágólapra másolva!
Az új rendszámformátumban annyi kombincáió rakható ki, hogy az több száz évre elég lenne Forrás: MTI/Demecs Zsolt

Magyarországon 1958-tól 1990-ig hat karakteres (két betű, négy szám) rendszámokat adtak ki a gépjárművekre, a Kádár-korszak lassan elfeledett azonosítójáról korábban részletesen írtunk. 1990 augusztusa óta szintén hat karakteres, de már szabványos méretű, három betű, három szám felosztású, fényvisszaverős táblák vannak használatban (az előző típust 1995-ig lehetett használni). Sorozatrendszám esetén a fehér alapon fekete karakterek voltak használatban, az első ilyen rendszám az AAB-001 volt.

Kezdtünk kifogyni a lehetséges kombinációkból

A 26-féle betű és tízféle szám karakter kombinációjából elméletileg 17 558 424 rendszám kombinációt lehetett volna kirakni (gyakrolatilag sokféle kombinációt nem adtak ki, mert sértőek lehettek vagy éppen foglaltak voltak bizonyos járműkategóriák vagy közületek számára), de a fokozatosan cserélődő járműpark miatt a 2020-as évekre már nyilvánvalóvá vált, hogy ez a mennyiség kezd kevéssé válni.

A 2004 májusi Európai Uniós csatlakozás után kerültek használatba a bal oldalon kék alapszínű EU-s rendszámtáblák (ADA-001-től kezdve). Ezeknél kék alapon az Unió 12 csillagos emblémája és alatta a fehér színű, sima felületű nemzetközi autójel található. A Bécsi Közúti Közlekedési Egyezményt aláíró EU-s országok azt önmagában is elfogadják, vagyis nem szükséges külön H-s matrica Forrás: shutterstock.com

A szakértők közvetlenül a koronavírus-járvány előtt

úgy becsülték, hogy a kereslet változatlan ütemű növekedése mellett 2025 környékén adták volna ki az utolsó kombinációt,

a ZZZ-999-et. Azért nem lassították a forgalomból kivont járművek kombinációinak újra kiadásával a rendszámok fogyását, mert a magyar járműnyilvántartásban nem szerepelhet két azonos karaktersorú rendszám. Ezek ugyanis egy adott jármű azonosítását szolgálják, és a nyilvántartásból azt követően sem kerülnek ki, ha a hatósági jelzést visszavonták, vagy visszaadták.

Két év alatt két és félszeresére nőtt a hazai zöld rendszámos autók száma

2020 óta két és félszeresére nőtt a zöld rendszámmal ellátott autók száma Magyarországon - közölte júniusban a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A kormány az elektromos személyautók vásárlását az elmúlt években összesen csaknem 20 milliárd forinttal segítette. Ennek köszönhetően a hazai zöld rendszámos autók száma 2020 májusában elérte a 20 ezret, mára pedig már az 51 ezret is meghaladta, és ezek több mint fele tisztán elektromos, a többi konnektoros (plug-in) hibrid.

Korábban egy-egy betűszéria akár öt évig is futott, mire kipörögött valamennyi kiadható variációja. Így például a legutóbbi gazdasági válság időszakában az L betű 2007-től egészen 2012-ig kitartott, míg az utána következő M 2011-től futott 2015-ig.

Az elmúlt 15 évben azonban átlagosan csak három évig tartott, amíg egy betűsorozat elfogyott,

ráadásul ez az idő folyamatosan csökkent a koronavírus-járványig az újautó-piac lendületének, valamint a használtautó-import fokozódásának köszönhetően. Míg például 2009-ben 147 ezer új rendszám került forgalomba, addig 2016-ban már 360 ezer darab.

Az R-es rendszámok másfél évig sem húzták, annyi fogyott belőlük Forrás: Origo

A rekordot a 2019 végén bevezetett, R betűvel kezdődő rendszámok tartják, amelyek megjelenésük után mindössze 16 hónappal fogytak el, a következő, S betűjelű sorozatok a járvány miatti kereslet-visszaesés miatt azonban 23 hónapig húzták, csak 2021 novemberében váltották le őket a T betűvel kezdődők. Idén pedig úra felpörgött a kiadások üteme.

Több száz évre elég lenne

A 2022. július 1-jén bevezetett új, négy betű - három szám formátumú rendszámstruktúrát azért találták ki, hogy tartósan garantálni lehessen a magyarországi járművek hatósági jelzéssel való ellátását. Az új és külföldről behozott használt autók forgalomba helyezésének évi néhány százezres üteme mellett az új formátum több száz évre elegendő lehetne, mivel

elméletileg kb. 45 millió kombináció létezik belőlük.

A Technológiai és Ipari Minisztérium szerint a ZZ-ZZ-999 kombinációig azonban sosem fogunk eljutni, mert pár évtizeden belül komoly változásra lehet számítani abban, hogy milyen járművekkel közlekedünk, és az is kétséges, hogy szükség lesz-e majd egyáltalán fémtáblás hatósági jelzésekre.

Többféle méret és formátum létezik az újból Forrás: MTI/Demecs Zsolt

Felvetődött az ötlet, hogy a váltással átáll Magyarország a németországihoz hasonló, területi alapú rendszámokra, de maradt az időrendi kiadás. Azzal indokolták a döntést, hogy a magyarországi gépjármű-nyilvántartás a járművek kisebb száma (2021 végén 5,5 millió volt forgalomban, ebből 4 millió volt a személyautó) miatt országos, nem pedig régiós vagy megyei alapon működik. Továbbá azzal is, hogy egy ilyen megoldás többlet teherrel és kiadásokkal járt volna a tulajdonosok, üzemeltetők számára, mert minden alkalommal új rendszámot kellett volna igényelni, ha más régióban lakó vevő vásárolta volna meg az adott járművet, vagy elköltözött volna a tulajdonos.

Felkerült rá a címer is

Az uniós csillagok és a H országjelzés mellett felkerült a koronás címer is minden rendszámra Forrás: MTI/Demecs Zsolt

Az újfajta rendszámtáblák a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból - kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs betűkombinációkat -, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ahogy eddig is, a betűjelek helyén ékezetes magánhangzók nem állhatnak, a számjegyek helyén csak 001-től 999-ig terjedő értékek szerepelhetnek, 000 nem.

2020-ban egyszerűsödtek az ideiglenes rendszámtáblák, azóta a korábbi „E", „M", „P", „SP" és „Z" betűjelűek helyett egységesen „I" betűjelűeket adnak ki, és ez a mostani rendszámváltáskor sem változik Forrás: MTI/Demecs Zsolt

A rendszámtáblákon új elemként megjelenik Magyarország címere, mellette az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható a szokásos, fehér H betű jelzéssel.

A tagállamjelzés és a címer nem távolítható el

a rendszámtábláról sem mechanikai, sem vegyi eljárásokkal a burkoló fólia fényvisszaverő szerkezetének látható és helyre nem állítható roncsolódása nélkül.

Marad a sárga rendszám a taxikon, de ezúttal már TX-szel kezdődnek Forrás: MTI/Demecs Zsolt

A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek. Ezentúl is OT kezdetű táblát kapnak a muzeális minősítésű veterán járművek.

Nem kell lecserélni a régit

Fontos tudni, hogy az új rendszámtáblákat július elsejétől alapvetően a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett (új, illetve külföldről használtan behozott) járművek kapják meg. A meglévő régi rendszámtáblákat nem kell újakra cserélni, azokat gond nélkül tovább lehet használni.

Persze aki szeretné, a meglévő helyett kérhet új rendszámot, de ez nem kötelező.

A július elseje után elvesztett rendszámokat jellemzően már új táblákkal pótolják majd. Ha csak egy darab rendszám veszett el első alkalommal - amely nem szóló motorkerékpáré vagy pótkocsié - akkor a megmaradt három betű három számos tábla párjának újbóli legyártására is van lehetőség. A kerékpárszállítók szürke rendszámának utángyártása korlátozás nélkül engedélyezhető.

Forrás: Magyar Közlöny

Nem lettek drágábbak

Az új típusú rendszámtáblákért a 2009 óta megszokott összegeket kell majd fizetni: egy pár rendszámtábla ára 8500 forint, egy darabé pedig 5500 forint. A különleges rendszámtáblák párjáért 15 000 forintot, míg darabjáért 8500 forintot kell fizetni.

Továbbra is kérhetünk egyéni rendszámot

Az előírások változatlanul lehetővé teszik az egyedileg kiválasztott rendszámtáblák engedélyezését. Legalább 3, legfeljebb 6 folyamatos betűjelből és legalább 1, legfeljebb 4 folyamatos számjegyből, együttesen 7 karakterből kell állnia egy ilyen rendszámnak. Ékezetes magánhangzók nem lehetnek benne, a számjegyek helyén nem szerepelhetnek csak nullák.

Lehet egyedi (akár hat betű, egy számos) táblát is kérni, de jóval olcsóbb a szabvány karekterkészlethez igazodó egyéni Forrás: MTI/Demecs Zsolt

Eddig az ilyen egyedi 4 betű + 2 szám vagy 5 betű + 1 szám kombináció 435 ezer forintba, a szabványos formátumú, 3 betű + 3 szám egyéni kombináció pedig 112 450 forintba került. Ezek az összegek sem változnak, csak a kakakterek száma és felosztása, ugyanakkor az új formátumú rendszámtáblák kiadásánál előzetes igénylésre nem ad lehetőséget a jogszabály.

Megmaradnak a színes hátterű rendszámok

Az újonnan forgalomba kerülő környezetkímélő taxik rendszámtáblájának mintája Forrás: MTI/Demecs Zsolt

A plug-in hibrid és tisztán elektromos járművek változatlanul világoszöld alapszínű rendszámtáblát kapnak, a taxiké sárga marad, és a 2017-ben bevezetett, kerékpárszállítókra szerelhető harmadik, szürke rendszámtábla is igényelhető lesz az új verzióból. Továbbra is kék háttérrel készülnek a diplomáciai azonosítók.

A segédmotoros kerékpárok továbbra sem kapnak

A két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárok nyilvántartásba vétele és rendszámozása a Technológiai és Ipari Minisztérium közleménye szerint aránytalan költséget és bürokratikus terhet jelentett volna a járművek tulajdonosainak. A forgalomba helyezéshez kapcsolódó műszaki vizsgálat és a rendszámkiadás legalább 20 ezer forintba, de akár ennek többszörösébe is kerülhet.

Mivel a használatban lévő 50-es robogók és kismotorok jelentős részének a piaci értéke ennél alacsonyabb,

sok esetben előfordulhatott volna, hogy drágább lett volna a rendszámtábla megszerzése, mint maga a jármű. Szintén komoly nehézséget okozott volna a már meglévő segédmotoros kerékpárok tulajdonjogának igazolása. Új típusú rendszámot tehát továbbra is csak a mopedautók kapnak.