Mire mehet két együtt is söröző bringás a Touron a szlovénok csodagyerekével?

2022. július 1. – 04:57

Mire mehet két együtt is söröző bringás a Touron a szlovénok csodagyerekével?
A szakaszgyőztes Jonas Vingegaard és az összesített verseny győztese, Primož Roglič ünnepel, amikor áthaladnak a célvonalon a 74. Criterium du Dauphine kerékpárverseny utolsó, 137,5 km-es szakaszának végén 2022. június 12-én – Fotó: Marco BERTORELLO / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy évvel ezelőtt úgy vezettük föl a Tour de France-t, hogy a legnagyobb esélyes két szlovén kerékpáros, Primož Roglič és Tadej Pogačar, akiknek a legveszélyesebb ellenfelük a mindig nagyon szervezett és több vasat tűzben tartó Ineos-Grenadiers csapat lehet. Az idei, pénteken, Dániában induló körversenyre ugyanezeket a megállapításokat tehetjük, persze néhány mellékszereplőnek tekintett bringás mindent boríthat, miközben a koronavírus komplett csapatokat húzhat ki a versenyről, rendesen megkavarva a végső sorrendet.

Pogačar már két Tour-győzelmet tudhat maga mögött, és az UEA bringása az elmúlt egy évben csak még több bizonyságát adta annak, hogy korszakos klasszis. A még csak 23 éves kerékpáros szemre olyan magabiztossággal és könnyedséggel nyeri sorra a versenyeket, hogy az ember azt hiheti, hogy a biciklizés nem is kőkemény állóképességi sport, hanem videójátékozás. Pogačar legutóbb hazai pályán, a Szlovén körversenyen brillírozott, fölényéről mindent elárul, hogy az egyik szakaszgyőzelmet kő-papír-ollózással adta át csapattársának. A Tour címvédője veszettül jól bírja a hegyeket, időfutamban is a legjobbak közé tartozik, képes távolról indított szóló szökésekkel nyerni, ahogy azt például a Strade Bianchen láttuk, és még remekül is sprintel. Nem véletlenül kezdik leginkább benne látni az új Eddy Merckxt, aki a maga korában szinte minden versenyt besöpört. És hogy a puzzle-ban minden a helyére kerüljön, azt az évről-évre erősebb csapata is biztosítja.

Együtt söröznek, de nyerhetnek-e együtt?

Nehéz lenne egyértelműen kijelenteni, hogy Roglič gyengébb versenyző lenne honfitársánál, mert ő is ott nyer, ahol akar, de a Jumbo-Visma bringását valahogy könnyebben eléri a balszerencse. Jó példa erre a tavalyi Tour, ahol a 3. szakaszon bukott, majd pár nappal később favoritként feladta a versenyt. A formájával idén sincs baj, a Tour egyik előversenyét, a Critérium du Dauphiné-t is simán behúzta, nála tényleg csak az lehet a kérdés, hogy végig tud-e koncentrálni három hetet. Roglič nagyon bízik benne, hogy csapattársával, Jonas Vingegaarddal együtt megtörhetik Pogačart, és a végén övék lesz a sárga trikó. Vingegaard tavaly kényszerből, Roglič bukása után lett a Jumbo vezére, és ez a beugrás nem is sikerült rosszul, egy összetett második helyet ért. A dán bringás is nagyon jó erőben van, és egy kicsit talán Rogličnak is üzenve, nemrég azt nyilatkozta, hogy ő is képes lehet megnyerni a Tourt. A belvillongás esélyét – ilyeneket azért már láttunk Touron is – mindketten elvetették, inkább arról beszéltek, hogy olyan nagy cimborák, hogy még együtt is szoktak sörözni. Hogy mennyire fegyelmezettek, és mennyire nézik egyéni érdekeiket, az majd a bringán dől el.

Tadej Pogacar csapattársi körében egy edzésen 2022. június 29-én – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters
Tadej Pogacar csapattársi körében egy edzésen 2022. június 29-én – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

Az Ineos-Grenadiers erre a Tourra is olyan csapatot rakott össze, hogy akár három versenyzőjük is harcolhat az összetett győzelemért. A 2018-as Tour-bajnok Geraint Thomas egyre meggyőzőbb, két hete megnyerte a Svájci körversenyt, Adam Yates is bármire képes lehet, igaz, egy Covid-fertőzés kicsit visszavetette, és az eddig jobbára segítőként dolgozó Dani Martínez is meglepetést okozhat a hegyekben. A tavaly óta még kezdeményezőbb, agresszívabb csapattaktikájuk biztosan okoz majd némi riadalmat a mezőnyben, amivel persze a nézők csak nyerhetnek.

A nagy favoritok mellett még tucatnyi olyan bringás van, aki odaérhet a legjobb tízbe, vagy akár dobogóról is álmodozhat. Az orosz Alekszander Vlaszov is éles volt a Svájci körön a hegyekben, míg Covid miatt vissza nem lépett, és ha a csapata, a Bora-hansgrohe, a Giro d'Italiához hasonlóan képes néhány szakaszon szétzilálni a mezőnyt, akkor a top 5-be várhatjuk. Jó néhány, már-már veteránnak számító bringás is ott lehet az élen, Rigoberto Urán (EF), Jakob Fuglsang (Israel-Premier-Tech), Nairo Quintana (Arkéa-Samsic) is megmozgathatja az élbolyt, míg az újabb generációból a tavalyi negyedik Ben O'Connor (AG2R) léphet előbbre.

A franciák évtizedek óta nem adta Tour-győztest, és most is inkább csak egy dobogós helyért szoríthatnak. A Groupama-FDJ-ből Thibaut Pinot és David Gaudu mutathatja meg magát, főként a hegyeken, a DSM-től pedig Romain Bardet, aki korábban volt már összetett második is.

Sikerülhet-e Sagannak nyolcadszor?

A sárga trikóért folyó verseny mellett a pontverseny is óriási izgalmat hozhat. Talán nem túlzás azt mondani, hogy gigászok csapnak majd össze a zöld trikóért. Ez a trikó sokáig Peter Sagan hitbizománya volt, hétszer nyerte meg, és ugyan a szlovák bringás most is ott lesz a mezőnyben, nagy konkurenciával kell számolnia. A Covid-fertőzést többször megszenvedő Sagan gyorsasága mára megkopott kicsit, de rutinjával azért még harcban lehet az új sztárokkal. A megalkuvás nélküli, mindig támadó stílusa miatt Mathieu van der Poel vált az egyik legnagyobb közönségkedvenccé, és most is rá fog menni a szakaszokra, ahogy Wout van Aert is. A Jumbo belga bringása eszméletlenül gyors, de a rövidebb emelkedőket is gond nélkül tudja venni, több etapon is összejöhet neki a siker. Ha mindannyian egészségesek, ez a trió nagyon látványos különversenybe hajszolhatja bele egymást.

Nehogy a Covid jelölje ki a győztest

A Tour első hete mindig nagyon ideges, általában sok a bukás, és néhányan idő előtt fel kell adják a versenyt, de most a koronavírus-járvány is legalább ilyen fenyegető. Nyugat-Európában újra sok a fertőzött, és a bringások közül is sokan covidosak lettek. A Svájci körön például komplett csapatok léptek vissza, és a Tour előtt is voltak utolsó pillanatos cserék fertőzöttség miatt. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség frissítette is Covid-protokollját, hogy elkerüljék a hasonló eseteket. Gyakoribb tesztelésre kérte a csapatokat, és kötelező antigéntesztet csinálnia minden versenyzőnek és stábtagnak is a rajt előtt. Azt viszont pozitívan élik meg a bringások, hogy már nem kell egy komplett csapatnak visszalépnie, ha egy héten belül két fertőzött versenyzőt találnak.

A 85. Tour de Suisse 2022 6., 177,5 km-es szakasza, Locarno és Moosalp között, 2022. június 17-én – Fotó: Tim De Waele / Getty Images
A 85. Tour de Suisse 2022 6., 177,5 km-es szakasza, Locarno és Moosalp között, 2022. június 17-én – Fotó: Tim De Waele / Getty Images

Nemcsak a koronavírus miatt vannak nagy hiányzók. A rendkívül harcias világbajnok, Julian Alaphilippe még nem igazán versenyképes nagy bukása óta, így nem válogatta be sorába a Quick-Step. A belga csapat a rekordgyőzelemre hajtó Mark Cavendisht sem vitte magával, mert úgy gondolják, hogy az idei Tour de Hongrie-n is nyerő sprinternek, Fabio Jakobsennek több esélye van a szakaszokon.

A menetrendszerű doppingügy

A kerékpárt követők már megszokhatták, hogy a Tour de France körül mindig előjön valami doppingügy. A rajt előtt pár nappal a Bahrain-Victorius csapat tagjainál és vezetőinél, több országban tartottak házkutatást rendőrök tiltott szerek után kutatva, majd csütörtökön a csapat koppenhágai szállásán is razziáztak a rendőrök. A klub közlése szerint semmit sem foglaltak le. A Bahrain tavaly került gyanúba, akkor a francia rendőrségtől kaptak ellenőrzést a Tour alatt, de akkor sem találtak náluk tiltott szereket. A franciák akkor azt közölték, hogy több versenyző hajmintájában a rendkívül erős izomlazító hatású tizaninid, egyébként nem tiltólistás anyagot mutatták ki, és ezért nyomoztak.

Kockakő, terep és egy legendás szerpentin

A Giróhoz hasonlóan a Tour is külföldről rajtol idén. Az első három szakaszt Dániában rendezik. A pénteki, koppenhágai időfutam után két sík etap következik, majd Franciaországban folytatja a mezőny. Az ötödik szakaszon a Párizs-Roubaix-ról ismert kockaköves szektorokon is átszáguld a boly. Hektikus, ideges versenynap lehet, majd a hetedik etapon következik az első hegyi befutó, a Super Planche des Belles Filles. Maga a csúcs nincs magasan, de a hét kilométeres emelkedő vége, amelynek egy része aszfalt helyett kavicsos úton megy, rendkívül meredek, berobbanthatja az egész versenyt. A következő héten az Alpok kaptatóin gyűjtik a szintet a bringások, 2400 méter fölé is felmásznak. A verseny egyik csúcspontja lehet a 12. etap, amikor legendás Alpe d'Huez szerpentinjén, több százezer őrjöngő szurkoló között szenved majd a mezőny. A harmadik héten már a Pireneusokban bizonyíthatnak a hegyimenők, a 17. és 18. szakaszon jönnek a Touron megszokott hegyek és szinte végeláthatlan mászások. Eddigre akár el is dőlhet az összetett, de a 20. szakasz viszonylag hosszú, 40 kilométeres időfutamán még lehet esély fordítani.

A 3328 kilométer össztávú Tour de France programja:

július 1., péntek: 1. szakasz, Koppenhága, 13,2 km, egyéni időfutam
július 2., szombat: 2. szakasz, Roskilde-Nyborg, 202 km
július 3., vasárnap: 3. szakasz, Vejle-Sönderborg, 182 km
július 4., hétfő: szünnap
július 5., kedd: 4. szakasz, Dunkerque-Calais, 171,5 km
július 6., szerda: 5. szakasz, Lille Métropole-Arenberg Porte du Hainaut, 154 km
július 7., csütörtök: 6. szakasz, Binche-Longwy, 220 km
július 8., péntek: 7. szakasz, Tomblaine-La Planche des Belles Filles, 176,5 km, hegyi befutó
július 9., szombat: 8. szakasz, Dole-Lausanne, 186,5 km
július 10., vasárnap: 9. szakasz, Aigle-Les Portes du Soleil, 193 km, hegyi befutó
július 11., hétfő: szünnap
július 12., kedd: 10. szakasz, Morzine-Megéve, 148,5 km, hegyi befutó
július 13., szerda: 11. szakasz, Albertville-Le col de Granon, 152 km, hegyi befutó
július 14., csütörtök: 12. szakasz, Briancon-Alpe d'Huez, 165,5 km, hegyi befutó
július 15., péntek: 13. szakasz, Le Bourg-d'Oisans – Saint-Étienne, 193 km
július 16., szombat: 14. szakasz, Saint-Étienne – Mende, 192,5 km, hegyi befutó
július 17., vasárnap: 15. szakasz, Rodez-Carcassonne, 202,5 km
július 18., hétfő: szünnap
július 19., kedd: 16. szakasz, Carcassonne-Foix, 178,5 km
július 20., szerda: 17. szakasz, Saint-Gaudens – Peyragudes, 130 km, hegyi befutó
július 21., csütörtök: 18. szakasz, Lourdes-Hautacam, 143,5 km, hegyi befutó
július 22., péntek: 19. szakasz, Castelnau-Magnoac – Cahors, 188 km
július 23., szombat: 20. szakasz, Lacapelle-Marival – Rocamadour, 40,7 km, egyéni időfutam
július 24., vasárnap: 21. (utolsó) szakasz, Párizs, La Défense Arena – Champs-Élysées, 116 km

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!