K&H fenntarthatóság index: szakadék a tettek és a szándékok között

A magyar vállalatvezetők zöme fontosnak tartja a környezeti fenntarthatóság követelményét – de csak kevesen tesznek is érte eleget. Általában akkor foglalkoznak a környezeti problémák megoldásával, ha az közvetlen működési haszonnal is jár. A legnagyobb cégek kiemelten kezelik a fenntarthatósági stratégiát és szívesen beszélnek is róla. A magyar cégvezetők ötöde azonban még megkérdőjelezi, hogy a klímaváltozás emberi tevékenység eredménye lenne. Először készült átfogó felmérés a hazai közepes és nagyvállalatok körében a fenntarthatóságról, amellyel útjára indult a K&H fenntarthatósági index. A főindex 38 pontos értéket ért el, ami a skála terjedelmét figyelembe véve a közepesnél gyengébb értéknek felel meg.

K&H fenntarthatóság index: szakadék a tettek és a szándékok között

A közepes és nagyvállalatok körében a fenntarthatóságról készített kutatás főindexe 2022. első félévében 38 pontos értéket ért el, ami a skála terjedelmét figyelembe véve a közepesnél gyengébb értéknek felel meg. „A cégek még a fenntarthatósággal történő foglalkozásnak a korai szakaszában vannak. Ezt nagyon jól alátámasztja az 5 alindex. Az attitűd már egész jó, mert tudják, hogy kell ezzel foglalkozni. De ahogy megyünk előre (Stratégia, Aktivitás, Mérés, CSR), úgy látszik, hogy még egyre csökkenő, és összességében alacsony számok jönnek ki, így még bőven van tere a fejlődésnek,” jelentette ki Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője a K&H fenntarthatósági index sajtóbemutatóján.

A megkérdezett cégeknek mindössze 11 százaléka – jellemzően a nagyok – készítenek átfogó stratégiát. Ezek a vállalatok egyben jelentős karbonkibocsátók is, így magasabb vezetői szinten foglalkoznak a környezeti problémákkal (9 százalék), mérik a károsanyag-kibocsátást (6 százalék), auditot is készíttetnek és igyekeznek megszerezni a legmagasabb fokú, ISO 14001 minősítést. A cégek mindössze 2 százaléka tűzte ki a karbonsemlegesség elérésének céldátumát. „Mindemellett aggasztó eredmény, hogy a felmérésben résztvevő – főleg a kisebb cégek élén álló – cégvezetők közel ötöde úgy gondolja, hogy a klímaváltozás nem az emberi tevékenység eredménye, így aztán neki ezzel nincs is dolga…” – tette hozzá Suba Levente. Azok a cégek viszont, amelyek nyitottak a környezeti fenntarthatóság problémakörére, általában a társadalmi felelősségvállalás egyéb területein is élenjárnak.

A cégvezetők nyitottak a környezetvédelemre

Az EU karbonkibocsátással kapcsolatos célkitűzéséről a cégek háromnegyede hallott, döntő többségük (70 százalék) azt is tudta, hogy a cél a teljes karbonsemlegesség. A vizsgált vállalatok többsége (70 százalék) lehetőséget lát abban, hogy az EU-s fenntarthatósági célok elérése érdekében a vállalatnak át kell alakítania gazdasági tevékenységét. Túlnyomó többségük (90 százalék) egyetért azzal, hogy egy magukfajta vállalat is hozzá tud tenni a közös fenntarthatósági törekvésekhez, illetve a fenntarthatósági kérdések előtérbe kerülése javítja egy cég megítélését a fogyasztók, illetve a vevők körében (81 százalék).

Ugyanakkor a felmérés szerint tízből kilenc vállalat azt gondolja, hogy az ágazatának gyakorlatilag nincs vagy legalábbis alacsony szintű a karbonkibocsátása. Alig van olyan cég, amelynek saját bevallása szerint a versenytársaihoz képest magasabb lenne a kibocsátása, környezeti lábnyoma.

Fő motiváció a költségcsökkentés

A költségek csökkentése iránti szándék a fenntarthatóság irányába tereli a cégeket, amelyek igyekeznek csökkenteni a papír- (89 százalék) és az energiafelhasználásukat (72 százalék). Jelenleg azonban a vállalatoknak még csak elenyésző része (2 százalék) vásárol zöld energiát, s kevesen vannak azok is, amelyek ezt tervezik. Az orosz-ukrán konfliktusból adódó bizonytalanság a cégvezetők szemében felértékeli a megújuló, alternatív energiaforrásokat (85 százalék), de szerintük az elhúzódó harcok hátráltatni fogják a zöld átállást (76 százalék).

Írott stratégia csak a nagyoknál

Fenntarthatósági stratégiát jellemzően csak a nagyobb árbevételű és nagyobb karbonkibocsátású vállalatok alkotnak – emiatt aztán csak minden kilencedik vállalatnak van ilyen. Fenntarthatósági jelentést is szinte csak ez a vállalati kör készít (12 százalék). Még ennél is kisebb azoknak a cégeknek az aránya (6 százalék), amelyek mérik is a károsanyag-kibocsátást és auditáltatják jelentéseiket. A vállalatoknak mindössze egynegyede fordít figyelmet arra, hogy beruházásaik és beszállítóik a lehető legkisebb környezeti terhelést okozzák.

Mivel a K&H fenntarthatósági index most először készült el, a cégvezetők hozzáállásának változását leghamarabb fél év múlva lehet majd értékelni, amikor újabb adatgyűjtésre kerül sor, amelynek eredményeit már össze lehet vetni a most elkészült felméréssel.

A K&H fenntarthatósági index módszertana

A K&H először készített átfogó felmérést a magyarországi cégek körében a fenntarthatóságról. 360 olyan közepes és nagyvállalat fenntarthatóságért felelős képviselőjét kérdezték meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot. Az 48 kérdésből álló kérdéssorból összesen 5 úgynevezett kompozit alindexet hoztak létre, amelyek a cégvezetés fenntarthatósággal kapcsolatos attitűdjéről, aktivitásáról, stratégiai szinten való kezeléséről, a környezeti lábnyom méréséréről, illetve a cég társadalmi felelősségvállalásáról adnak képet. Ezeknek az alindexeknek a számtani átlagából képezik az összesített indexet.

A felmérést az Impetus Research készítette 2022. április 20. és május 12. között a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

Kimutatták: ennyi kólát szabad napi szinten meginni!

A kólafogyasztás egészségi hatásait tekintve nincs egyértelmű "biztonságos" mennyiség, mivel az ital magas cukor- és koffeintartalma különböző egészségügyi problémákat okozhat.
2024. 04. 18. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp: a Vízöntő és az Oroszlán szerencsejátékban nyerhet, de a...

Pénz és szerencse horoszkópunk a hétvégéig (április 18-22.) mutatja meg a jövőt a csillagok állása szerint. Érdemes-e szerencsejátékot játszani, pl. lottózni? Mik a nyerőszámok a héten az adott horoszkópjegyek számára? Mibe fektessen pénzt? - mindezekre a kérdésekre ad választ a pénzügyi horoszkóp.
2024. 04. 18. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjak számításakor a minimálbér változása hogyan befolyásol? Példákkal

Az évente jelentősen változó minimálbér összege számos esetben hatással van a társadalombiztosítási ellátásokra, így a nyugdíjra is. Az adó.hu blogposztja ezt a témát járta körbe. Nézzük meg ezt a fontos kérdéskört!
2024. 04. 18. 01:00
Megosztás:

Elkapkodták a Dogecoin20-at az előértékesítésen, hamarabb jön a DEX listázás

A példátlan kereslet, valamint a Doge Day árfelhajtó hatása miatt, amely a Bitcoin várva várt szombati feleződésével egy napra esik, a Dogecoin20 projekt előértékesítése idő előtt véget ért. A DOGE20 több mint 10 millió dollárt gyűjtött össze az X-en közzétett, új bejelentése szerint.
2024. 04. 18. 00:01
Megosztás:

170 millióból bővítette kapacitását a békéscsabai Forgút Bt.

Százhetven millió forintból bővítette kapacitását az út- és mélyépítéssel foglalkozó békéscsabai Forgút Bt. - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
2024. 04. 17. 23:30
Megosztás:

Csúcsra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az USA-ban

Az Egyesült Államokban december eleje óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az április 12-én záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
2024. 04. 17. 23:00
Megosztás:

Márciusban lassult az euróövezeti infláció

Az előzetes becslésben közölttel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben márciusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai szerint.
2024. 04. 17. 22:30
Megosztás:

A kormány a déli országrészekre összpontosít

Baranya gazdasági megerősítését is szolgálja a kormány komplex fejlesztési programja, amely a déli országrész felzárkóztatására összpontosít - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Pécsen.
2024. 04. 17. 22:00
Megosztás:

Hatékonyabb építési metódusok: mikor váltunk Magyarországon?

Magyarországon még mindig tartja magát az a kissé idejétmúlt szemlélet, miszerint az építész tervezésben egy kézben kell tartani az esztétikát és a műszaki tervezést. Fejlettebb építéstechnológiával rendelkező országokban ezt a metódust szinte már egyáltalán nem alkalmazzák.
2024. 04. 17. 21:30
Megosztás:

7 százalékkal nőtt az autóipari termelés Romániában

Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés Romániában az első negyedévben - derül ki a Romániai Autógyártók Egyesületének (ACAROM) szerdán közzétett adataiból.
2024. 04. 17. 21:00
Megosztás:

Kalocsa térsége sok lehetőséget rejt

Kalocsa olyan növekedési pólus központi helyén fekszik, amely kiváló adottságokat, előfeltételeket jelent egy város, egy közösség számára, hogy emelkedő pályára álljon - fogalmazott a területfejlesztési miniszter kedden a Bács-Kiskun vármegyei településen.
2024. 04. 17. 20:30
Megosztás:

Amerikai gázpiac: a mélypont után fellendülés jöhet

Az amerikai földgázárak idén márciusban évtizedes mélypontra, 1,57 dollár/MMBTu szintre estek. Azóta volt némi emelkedés, de az 1,67 dolláros ár továbbra is nagyon nyomott, s részben alacsonyabb a szektor 1,5-1,8 dollár/MMBTu közti változó költségénél.
2024. 04. 17. 20:00
Megosztás:

Letették a Marina City alapkövét

Több mint 400 milliárd forintból épül fel a Marina City, a főváros új, Duna-parti városnegyede, amelyet a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia fejleszt, a beruházás alapkövét szerdán tették le.
2024. 04. 17. 19:30
Megosztás:

Pozitív zárás az európai tőzsdéken

Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be szerdán a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2024. 04. 17. 18:30
Megosztás:

Emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 686,43 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel 66 115,42 ponton zárt szerdán.
2024. 04. 17. 18:00
Megosztás:

Kiemelt támogatást kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.
2024. 04. 17. 17:30
Megosztás:

Népszerű az online értékpapírszámla

Népszerű az online értékpapírszámla-nyitás, négy hónap alatt 40 ezren nyitottak így számlát és 60 milliárd forintért vásároltak állampapírt - jelentette be szerdán közzétett Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
2024. 04. 17. 17:00
Megosztás:

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.
2024. 04. 17. 16:30
Megosztás:

Mélyponton a brit infláció

Két és fél évi mélypontra lassult az éves brit infláció üteme márciusban.
2024. 04. 17. 16:00
Megosztás:

Tartja magát a terveihez a Continental

A Continental autóipari beszállító és abroncsgyártó konszern kedden publikált előzetes első negyedévi jelentése alapján az év első hónapjaiban a piaci várakozásoknál gyengébben teljesített, de ezzel együtt is fenntartja korábban kibocsátott idei éves eredmény előrejelzését.
2024. 04. 17. 15:30
Megosztás: