Németország;törvénytervezet;transzneműek;

2022-06-30 19:00:00

Már 14 éveseknek is engedélyeznék, hogy önmeghatározás szerint válasszanak nemet Németországban

Szülői engedély kell hozzá.

Tizennégy éves kor felett szülői engedéllyel önmeghatározás szerint lehet megváltoztatni a nemet egy új német törvénytervezet értelmében, amelyet a berlini kormánykoalíció mindhárom pártja támogat. Ennek lényege, hogy megkönnyítenék a transzneműek keresztnevének és nemének jogi elismertetését – írja a Deutsche Welle.

Az „önrendelkezési törvény” néven említett tervezet a 40 éve érvényben lévő német „transzszexuális jogot” váltaná fel, amely szerint a transzneműeknek bírósághoz kell fordulniuk, emellett két szakértői jelentést kell benyújtaniuk – általában pszichoterapeutáktól – a keresztnevük és a nemük megváltoztatásához a hivatalos dokumentumokon. 

A módosítás értelmében a nagykorú kérelmező a helyi anyakönyvi hivatalban tehet bejelentést az önmeghatározás szerinti neméről, de 14 és 18 éves kor között is  elvégzik a módosítást szüleik vagy törvényes gyámjuk engedélye esetén. A Deutsche Welle megjegyzi, hogy Belgiumban, Dániában és Svájcban is hasonló jogszabály van érvényben. Marco Buschmann igazságügyi miniszter arra számít, hogy a kormány még az év vége előtt jóváhagyja a törvényt, ezt követően szavaz róla a parlament.

Lisa Paus család-, idős-, nő- és ifjúságügyi miniszter azzal érvelt az új törvénytervezet mellett, hogy a jelenlegi eljárások hosszadalmasak, drágák és megalázóak, mindemellett pedig „teljesen feleslegesek”. Továbbá a német társadalom szerinte „szabad és sokszínű”, és ehhez a valósághoz kell igazítani a jogot. A „változás iránti vágy komolyságát” azzal látják biztosítottnak, hogy a változtatás után egy évig nem engedélyeznek további módosítást (vagyis elviekben ha valakinek nagyon úgy tartja a kedve, évente váltogathatná a nemét).

A törvénytervezet emellett pénzbírságot tesz lehetővé azokban az esetekben, amikor egy adott személy nem- vagy névváltoztatása az engedélye nélkül kap nyilvánosságot.