A béke és az agrár-élelmezési rendszerek reformja garantálná a legszegényebbek élelmezését

Számtalan akadály vár a közeljövőben a globális agrár-élelmezési rendszerekre, többek között a gyarapodó világnépesség fenntartható ellátása, a klímaválság hatásai és az ukrajnai háború gazdasági és az élelmezési láncot érintő következményei – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös anyagában.

A béke és az agrár-élelmezési rendszerek reformja garantálná a legszegényebbek élelmezését

Az OECD-FAO mezőgazdasági kilátások 2022–2031 a mezőgazdasági terménypiacok középtávú alakulásával foglalkozik. A jelentés kiemeli az állami és magánberuházások növelésének szükségességét a termelés, az információs technológia és az infrastruktúra, illetve a humán tőke esetében a mezőgazdasági termelékenység javításáért.

A mezőgazdasági termékek árának drágulásában számtalan faktor játszott közbe, egyebek mellett a világjárványból való kilábalás generálta keresletnövekedés és az abból fakadó kínálati és kereskedelmi nehézségek, a kedvezőtlen időjárás a nagyobb exportőröknél, a termelés és szállítás emelkedő költsége, amikre rárakódtak az Ukrajnából és Oroszországból érkező mezőgazdasági export körüli bizonytalanságok. Utóbbi ország jelentős tényező a műtrágyapiacon, ami tovább növeli az árak és a termelékenység körüli aggodalmakat.

A jelentés rövid távú előrejelzéssel is szolgál a háború a mezőgazdasági piacokra és az élelmezésbiztonságra gyakorolt hatásáról. Rámutat az alapanyag piacok legnagyobb kihívásaira: a búza ára akár 19%-kal is magasabb lehet a konfliktus előtti szinthez képest, ha az Ukrajnából érkező export teljesen megszűnik, és 34%-kal drágább, amennyiben ezen felül az orosz export megfeleződik.

Feltéve, hogy az exportkiesés továbbterjed a 2023–2024-es szezonra, és a globális termelésben sem történik változás, a súlyosan éhezők számában drasztikus emelkedés várható.

„Amíg nincs béke Ukrajnában, a világ élelmezési problémái tovább fognak romlani, főleg a legszegényebbek esetében” – mondta az OECD főtitkára, Mathias Cormann. „A háború azonnali befejezése lenne a legjobb mind az orosz mind az ukrán emberek szempontjából, illetve azon családoknak szerte a világban, akik a háború generálta áremelkedést megszenvedik.”

„Az élelmiszerek, műtrágya, takarmány és üzemanyag árának drágulása együttesen a gazdasági lehetőségek szűkülésével hozzájárulnak az emberi szenvedés terjedéséhez világszerte” – mondta Csü Tung-jü, a FAO főigazgatója. „Jövőre akár 19 millió fővel is nőhet az éhezők tábora, ha az alacsony termelés és kivitel a fő exportőr országokban, mint Oroszország és Ukrajna, beszűkíti az elérhető élelmiszer mennyiségét.”

A sürgető problémák megoldása mellett a globális közösségnek nem szabad szem elől tévesztenie a 2030-as ütemterv és a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítását sem. Az előrejelzés szerint az élelmiszerfogyasztás, ami a mezőgazdasági termények legfőbb felhasználási módja, a népességnövekedés miatt várhatóan 1,4%-kal bővül évente az előttünk álló évtizedben. A keresletnövekedés leginkább az alacsony és közepes jövedelmű országokban jelenik meg, a magas jövedelmű országokban az alacsonyabb népességnövekedés és az egy főre jutó fogyasztás telítettsége fogja vissza a további bővülést. A táplálkozás alapját az alacsony jövedelmű országokban továbbra is az alapvető termények jelentik majd és a növekedés sem elegendő a „zéró éhezés” célkitűzés eléréséhez 2030-ra.

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás:

Az év végén kaphat egy újabb lökést a hazai ingatlanpiac

A tavalyi és második felében és az idei év első negyedévében határozott élénkülés figyelhető meg a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, mely legnagyobb részben a kedvezőbbé váló hitelkamatok eredménye. Az év végén, illetve a jövő év elején viszont újra nagyobb számban megjelenhetnek a befektetők is az ingatlanpiacon.
2024. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás:

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, valamint időt és pénzt is megspórolnak azzal, hogy otthonról dolgoznak.
2024. 04. 19. 06:00
Megosztás:

Hiába javult sokat a magyar termékenységi ráta, ez is kevés lehet

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a Ratkó-unokák kiöregedésével) mostanra jelentősen csökkent. Ha pedig eleve kevés nő tud szülni, akkor a magas születési ráta is alacsony születésszámokhoz vezethet.
2024. 04. 19. 05:30
Megosztás:

Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak, elektromosra nem

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
2024. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni?
2024. 04. 19. 04:30
Megosztás:

Mérséklődött a fluktuáció, de nem hoz megkönnyebbülést

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés pedig nem a munkaerőpiaci feszültségek enyhülésének köszönhető, hanem a múlt év gazdasági nehézségeinek és a munkaerőpiac átrendeződésének a következménye – állapítja meg a HR-Evolution idei országos fluktuációkutatása.
2024. 04. 19. 04:00
Megosztás:

Mivel fűtsön a magyar ember ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyarországi háztartások jellemzően földgázzal fűtenek. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint az ország 2877 településén érhető el vezetékes földgáz. Az ellátottság 2000 és 2005 között 80%-ról 91%-ra emelkedett, azóta ez az arány lényegesen nem változott. A lakossági felhasználók 73%-a gázfűtést alkalmazott otthonaiban. A legmagasabb gázellátottsági arány Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyékben volt (83 és 81–81%), míg Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyékben a legkisebb (46 és 54–54%).
2024. 04. 19. 03:00
Megosztás: