Az egész Marsot körbefotózta a kínai űrszonda

Mars
A kínai űrszonda a Mars egész felszínét feltérképezte ( a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
A Mars egész felszínét körbefotózta a kínai Tienven-1 űrszonda és a Csu-Zsung marsjáró tavaly május óta - közölte a kínai űrhivatal szerdán.
Vágólapra másolva!

A Tienven-1 a bolygó teljes felszínét körbefotózta

A Tienven-1 2020-ban indult útnak és tavaly májusban érkezett meg a vörös bolygóhoz. A magával vitt Csu-Zsung marsjáró május 15-én szállt le az Utopia Planitián, a Mars északi féltekéjén található hatalmas síkságon, és azóta felszíni kőzetmintákat gyűjtött és képeket készített.

A Csu-Zsung marsjáró által készített felvétel az űrszondáról levezető rámpáról és a marsjáró keréknyomairól a Marson Forrás: MTI/EPA/CNSA/-

A Kínai Nemzeti Űrhivatal (CNSA) közleménye szerint az űrszonda teljesítette kitűzött feladatait, egyebek mellett közepes felbontású képeket készített a bolygó egész felszínéről.
A közösségi médiában közzétett képeken a zord marsi táj látható: poros vörös dűnék, vulkáni kúpok, becsapódási kráterek, a déli pólus jégtakarója, valamint a Naprendszer legnagyobb kanyonja, a Valles Marineris sziklái és gerince.

Marsi táj a Csu-Zsung marsjáró felvételén Forrás: CNSA

A kínai űrszonda az elmúlt több mint egy év alatt 1344 alkalommal kerülte meg a Marsot, és minden szögből készített felvételeket a bolygóról, miközben a rover a felszínt vizsgálta - idézte az CNSA közleményét csütörtökön a CNN.

A marsrovert a beköszöntött marsi tél miatt alvó üzemmódba helyezték

A hatkerekű marsrover műszereivel információkat gyűjtött a Mars geológiai szerkezetéről, légköréről és talajáról. A szonda 1040 gigabájt nyers tudományos adatot gyűjtött, amelyet a Földre továbbított, ahol feldolgozták és átadták a kutatócsoportoknak további vizsgálat céljából. A CNSA a szonda repülési adatait a NASÁ-val és az Európai Űrügynökséggel (ESA) is megosztotta, a tudományos adatokat pedig közleménye szerint a "megfelelő időben" a külföldi tudósok rendelkezésére bocsátja majd.

A kínai űrszonda a Mars egész felszínét feltérképezte ( a kép illusztráció) Forrás: AFP

A Marson beköszöntött tél miatt, ami a hőmérséklet esésével és porviharokkal jár, a marsjáró május 18-án alvó üzemmódba helyezte magát, és legközelebb várhatóan decemberben, a marsi tavasz kezdetén lát munkához a megenyhülő időben.

A Mars fagyott szén-dioxidból és vízjégből álló pólussapkája a Tienven-1 felvételén Forrás: CNSA

A keringő űrszonda viszont folytatja a feladatait. A kínai Tienven-1 sikeres küldetése előtt amerikai és orosz űrhajó is landolt már a Marson, emellett India, az ESA és az Egyesült Arab Emirátusok űrszondái is a bolygó körül keringenek.

(Forrás: MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!