Sztárok

Dúl a viszály Böröndi Tamás gyászoló szerettei között: máig nem derült ki, kiket illet a színészlegenda óriási vagyona

Böröndi Tamás több száz milliós hagyatéka miatt dúl a harc a színész családjában, ugyanis máig nem derült ki, kiket illet a hatalmas vagyon.

Harc az örökségért

Böröndi Tamás, a Vidám Színpad színművésze, későbbi igazgatója 2020 novemberében koronavírus-fertőzés miatt kórházba került, lélegeztetőgépen tartották, azonban november 23-án életét vesztette. A tragédia nemcsak a színészvilágot, hanem az egész országot lesújtotta, távozásával pedig a 65 éves művész második házasságából született két lánya, Anna és Lilla mellett élete nagy szerelmét, Götz Annát is itt hagyta, akit szörnyen lesújtott a színész elvesztése. Gyászoló szeretteinek azonban a közös fájdalom sem segített közelebb kerülni egymáshoz, és máig dúl a harc az örökségért – Böröndi Tamás szép vagyont hagyott hátra, de még mindig nem derült ki, hogy az kiket illet, a történet ráadásul nem várt fordulatot vett. Részletek a galériában!

Továbbra sem született döntés Böröndi Tamás több száz milliós hagyatékáról: úgy tudni, a színész állítólagos harmadik lánya, a balkézről született Carmen kimarad az örökségből, egyesek szerint kiderülhetett, hogy valójában mégsem a Vidám Színpad igazgatója volt az édesapja.
Kattints a további képekért!

Nem enyhül Böröndi Tamás özvegyének fájdalma. Götz Anna a mai napig képtelen feldolgozni szeretett férje elvesztését, s nemrég úgy határozott, elhagyja egykori közös otthonukat.

Leadfotó: MTI/ Zih Zsolt

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.