Sztárok

Détár Enikő bikinire vetkőzött: az 58 éves színésznő hibátlan alakján ámul a magyar internet - Fotó

A híresség nem csupán lehengerelte rajongóit a varázslatos fotóval, de megosztotta velük azt is, mi az oka, hogy a hatvanhoz közel is ennyire ruganyos, irigylésre méltóan dögös testtel rendelkezik.

Viharos évek

A koronavírus-járvány időszaka rengeteg hazai színművész életében okozott törést. A pandémia alatt ugyanis a legtöbb színház bezárta kapuit, a filmforgatások zöme is félbeszakadt, így számos művésznek csak az alternatív munkalehetőségek (szinkronizálás, tévézés) karcsú választéka maradt. Az 58 esztendős Détár Enikő még a járvány kezdetén bevallotta, hogy szinte a csőd szélére sodorta a kialakult helyzet, sőt még ideiglenes "pályamódosításra" is kényszerült. Egy nagykereskedésben kezdett dolgozni árufeltöltőként, mindeközben pedig karitatív munkát is vállalt egy családsegítőnél: négy nyugdíjasnak segített. Hónapokkal később arról is kendőzetlen őszinteséggel beszélt, hogy mindezek után retteg a színpadra való visszatérésről. Aggályai persze alaptalannak bizonyultak, hiszen hálás közönsége kitörő lelkesedéssel fogadta.

A színésznő számára tehát igencsak mozgalmasan teltek az elmúlt évek. Számos nem várt kihívással nézett szembe, de egyetlen pillanatra sem roskadt össze, s végül bebizonyította, hogy még a legszorultabb helyzeteket is képes játszi könnyedséggel megoldani. Az ember joggal hihetné, hogy ilyen viharos esztendők után egy híresség külseje is megváltozik, Détár Enikő azonban máig pompás álomalakkal büszkélkedhet, és ezt örömmel mutatja meg kíváncsi közönségének is.

Lapozz a színésznő új bikinis fotójáért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...