5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Június elején nagy fába vágták a fejszét az Egyesült Államokban, hiszen munkához látott az a bizottság, amelynek feladata annak kivizsgálása, hogy pontosan mi történt 2021. január 6-án Washingtonban. Ha a dátum elsőre nem ismerős, segítünk: Donald Trump volt amerikai elnök támogatói ekkor rohamozták meg a szövetségi törvényhozásnak otthont adó Capitoliumot.

A tények ismertek: miközben az amerikai törvényhozás arra készült, hogy hivatalosan is ratifikálja a 2020 novemberében tartott választások eredményét – azaz Donald Trump és a Republikánus Párt vereségét –, addig a Capitoliumtól egy mérföldre lévő Ellipszisen tartott nagygyűlésén Donald Trump választási csalást kiáltott, és felszólította Pence alelnököt, hogy bizonyos elektori szavazatok hitelesítésének megtagadásával semmisítse meg a 2020-as választási eredményeket. Trump ezután azt mondta az összegyűlt támogatóinak, hogy „lesétálunk a Capitoliumhoz”, és „ha nem harcoltok pokolian, akkor nem lesz többé országotok.” Az, hogy ezután mi történt, már történelem: a Capitolium ostromának végül egy halottja, és több mint száz rendőri sérültje lett – foglalja össze a History.com.

Másfél évvel később

Az ostrom körülményeinek kivizsgálására a demokrata többségű képviselőház elfogadta, hogy kétpárti vizsgálóbizottság álljon fel, ez a tervezet azonban a szenátusban a republikánusok obstrukciója miatt megbukott. A kongresszus ezután hét demokrata és két republikánus képviselő által alkotott különbizottságot hozott létre, a jelenleg is zajló meghallgatásokat ez a grémium bonyolítja le.

A meghallgatások nagyjából három hete kezdődtek, eddig hat alkalommal hívtak be tanúkat, köztük a Fehér Ház alkalmazottait, tisztségviselőket, bírákat – akik állításuk szerint kényszer alatt vallották azt, hogy választási csalást találtak szavazatszámlálókat –, valamint például a Fox News volt politikai hírszerkesztőjét is, aki azért kapott halálos fenyegetéseket, mert a csatorna elismerte Biden győzelmét.

Bár a meghallgatások korábbi köreiben is elhangzottak igazán erős dolgok, Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke például egyenesen meghazudtolta azt, hogy Trump részéről felmerült volna, hogy a Nemzeti Gárdát hívja segítségül a lázadás megfékezésére, annak ellenére, hogy a volt elnök szóvivője korábban ezt állította; az igazi bombát mégis a néhány nappal ezelőtt, június 28-án tartott meghallgatáson elhangzottak jelentik.

A volt elnök tetteiről is vallanak a napokban. Fotó: Depositphotos
A volt elnök tetteiről is vallanak a napokban. Fotó: Depositphotos

Megszólalt egy volt Fehér Házi tanácsadó

Cassidy Hutchinson, a Fehér Ház korábbi kabinetfőnökének, Mark Meadows volt tanácsadójaként jelent meg a bizottság előtt. Hutchinson igencsak bombasztikusra sikeredő vallomásával meglehetősen kiábrándító képet festett Donald Trumpról – írja a CNN. De mégis mi hangzott el?

Egyrészt Hutchinson vallomása arra utal, hogy Trumpnak valóban nem voltak ellenére a január 6-án történtek, olyannyira, hogy abban sem látott benne semmi rosszat, amikor a tömeg saját alelnöke, Mike Pence felakasztását követelte – a tanácsadó ezt egyébként nem személyesen, hanem egykori főnökén keresztül hallotta. Cassidy Hutchinson azonban saját élményekkel is szolgált az elnökről:

Donald Trump a falhoz vágta az ebédjét, miután Bill Barr volt igazságügyi miniszter egy interjúban azt mondta, hogy nem találtak bizonyítékot választási csalásra.

A volt tanácsadó szavai szerint, amikor az irodájából kilépve az ebédlőbe ment, ott éppen a személyzet egy tagja takarított, és a falról ketchup csöpögött, a padlón pedig egy összetört porcelántányér volt. Hutchinson szerint a férfi elmondta, hogy Trump „rendkívül dühös” volt Barrra „és a falhoz vágta az ebédjét, ami miatt nekik kellett takarítaniuk.”

Hutchinson beszámolt arról is, hogy hallotta, amint Trump azt mondja, nem érdekli, hogy a támogatóinál fegyver van. Úgy fogalmazott:

Hallottam, ahogy az elnök valami olyasmit mondott, hogy „nem érdekel, hogy fegyverük van. Nem azért vannak itt, hogy engem bántsanak. Engedjék be az embereket, innen a Capitoliumba vonulhatnak.”

A volt tanácsadó vallomása emellett külön kitért arra is, hogy az elnök tisztában volt az erőszak lehetőségével január 6-án, és azzal, hogy támogatóinál fegyverek vannak.

Mit reagált Donald Trump?

Bár Donald Trump továbbra is le van tiltva a Twitterről, van, ami nem változik: a volt elnök közösségi médiás őrjöngéssel reagált a tanúvallomásra, hazugságnak nevezve azt, a bizottságot pedig „kenguru-bíróságnak” minősítve. Trump állítása szerint „alig ismeri” Hutchinsont, de személyesen utasította el azt a kérést, hogy hivatali idejének kitöltése után csatlakozzon a csapatához. Az elnök egyúttal úgy fogalmazott, hogy a nő így akart bosszút állni azért, mert nem vette maga mellé.

Miért volt ez a tanúvallomás más, mint a többi?

Az egyébként mindössze 26-27 éves Cassidy Hutchinson egy megbízhatóbb, ismertebb arc republikánus körökben is, akinek tanúvallomása alatt a Fehér Ház több korábbi munkatársa is nyilvánosan kezességet vállalt azért, hogy Hutchinson közel áll Trumphoz és kabinetfőnökéhez. Ez is mutatja, hogy az ő nyilatkozata már egy az azon szintű beszámolók közül, amelyek egy olyan embertől érkeztek, akik közvetlen közelről láthatták Donald Trumpot a mindennapokban, és a kép, amelyet lefestett, egyáltalán nem hízelgő.

A meghallgatásokból még hátravan legalább két kör, azaz a mostani – egyébként eléggé megalapozottnak tűnő – karaktergyilkosság még csak a kezdet. Különösen, mert júliusban Donald Trump adminisztrációjának arra is felelnie kell, hogy miért hagytak egy agresszív tömeget randalírozni az amerikai demokrácia fellegvárában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG