Friss hírek érkeztek Bodrogi Gyuláról: a színészóriás elárulta, mikor szeretne újra színpadra állni

Forrás: MTI/Mónus Márton -
betegség színész Bodrogi Gyula kórház gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Május végén mi is hírt adtunk arról, hogy Bodrogi Gyulát kórházba szállították, és az intenzív osztályon kezelték. Azóta a színművész otthonában lábadozik, most pedig friss hírek érkeztek állapotáról.

Május végén mentő vitte Bodrogi Gyulát kórházba: a színész intenzív osztályra került. Súlyos légszomjjal küzdött, a felesége Merkely Bélát hívta fel, aki szó szerint megmentette az életét.

Bodrogi azóta már otthon van, és napról napra egyre erősebb. Június 17-én Haumann Péter temetésén is megjelent, és személyesen búcsúzott kollégájától. A színészóriás a napokban adott interjút a Borsnak, és többek között arról is beszélt, mikor szeretne újra színpadra állni.

„Egy színész számára a közönsége a legfontosabb, nagyon hálás vagyok a rengeteg érdeklődő és féltő telefonért. Szeretném elmondani, hogy nagyon jól érzem magam, napról napra javul az állapotom" – mondta, majd a terveiről is beszélt:

„A nyarat még pihenéssel töltöm, hogy a következő évadban újult erővel térhessek vissza a színpadra."

Bodrogi Gyula Haumann Péter temetésén. Fotó: Koncz Márton - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.