Trükkös zsarolással szerzett kislányoktól szexuális tartalmú képeket

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki álprofilok mögé rejtőzve kislányoktól próbált szexuális tartalmú képeket, illetve videókat szerezni.  

2022. június 28., 11:40

Szerző:

A vádirat szerint a harmincas éveiben járó férfi a legnépszerűbb közösségi oldalon több hamis profilt is létrehozott 2020-ban, amelyek közül többen fiatal lánynak tüntette fel magát. Ezen profilokat felhasználva ismerkedett meg három lánnyal, akik tíz és tizenhárom év közötti életkorúak voltak. Ezután különböző módszerekkel próbált a lányoktól szexuális tartalmú képeket, illetve videókat szerezni.

Az első esetben a sértett bizalmába férkőzött, aki kérésére önként küldött magáról egy intim képet. Azt felhasználva az elkövető már zsarolni kezdte a kislányt, hogy terjeszteni kezdi a közösségi oldalon, ha nem küld további képeket. A sértett a fenyegetéstől megijedt és további tíz súlyosan szeméremsértő képet és egy videót is elkészített. A képek, illetve a videók tartalmára a férfi részletes iránymutatást adott a sértettnek.

A második esetben az újabb sértettől csak szobáját ábrázoló képet kért. Ezután a képet megváltoztatta, odamontírozott egy félmeztelen lányt. A gyermek sértettel azt próbálta elhitetni, hogy a kép őt ábrázolja, és azt szétküldi ismerőseinek, ha nem küld neki intim képeket illetve videót. A kislány szólt az édesapjának, aki lánya nevében kezdett üzenetváltásba az elkövetővel. Az édesapa tevékenysége miatt a kislányról készült felvétel nem jutott el az elkövetőhöz, de nagyban hozzájárult a későbbi kézre kerítéséhez.

A harmadik esetben pedig egy ismeretlen személy által korábban a sértettről megszerzett intim képre utalással zsarolt ki újabb, meztelen felsőtestéről készült fényképet az ugyancsak gyermekkorú sértettől.

A Nagykátai Járási Ügyészség a férfi ellen szexuális kényszerítés bűntette és kényszerítés bűntette miatt emelt vádat.

(Kiemelt képünk: Illusztráció. Fotó: Shutterstock)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.