Hírösszefoglalónkban olvashat még Balázs Andreáról, Hajdú Péter új munkájáról, a Babicsek Bernát halála ügyében újraindult nyomozásról, illetve megtudhatja, mitől lett rosszul a Mestercukrász című műsor egyik versenyzője.

Hajdú Péter

Ahogy azt hétfő reggeli hírösszefoglalójában a Velvet is megírta, a LifeTV-nél leépítések kezdődnek, így pedig a csatorna vezérigazgatójától és egyben egyik legnépszerűbb műsorvezetőjétől, Hajdú Pétertől is megválnak.

Mára ugyanakkor kiderült: a médiaszemélyiséget a Life TV tulajdonosa, egyben a TV2 elnöke, Vaszily Miklós az országos kereskedelmi televíziónál alkalmazza tovább,

mint személyes tanácsadóját.

Hogy a Hajdú nevéhez köthető műsorok visszatérnek-e a TV2-n, a műsorvezető a Blikknek csak annyit mondott:

A Frizbit nem kívánom folytatni, de azt nem tartom kizártnak, hogy az Összezárva Hajdú Péterrel valahol folytatódjon.

Babicsek Bernát

Újabb nyomozás indul a színész halálának ügyében annak tisztázására, hogy történt-e foglalkozási szabályszegés a helyszínre kiérkező biztonsági szolgálat részéről.

Mint ismert, Babicsek Bernát holttestére solymári otthonában bukkant rá a családja január 1-én, miután az éjszaka tűz keletkezett a házban. A színész halálát feltehetőleg füstmérgezés okozta, ám a családot képviselő jogász szerint a tragédia elkerülhető lett volna, ha a riasztó jelzésére kiérkező biztonsági szolgálat körültekintőbben végzi a munkáját.

„Kiérkezik a biztonsági szolgálat, ahogy kell, megnézi, látja, hogy a szellőzőn jön a füst. Na most hogy ő összekeveri a szellőzőt a kéménnyel, vagy össze lehet-e keverni egyáltalán a kéménnyel, ez kérdés. Látja, hogy onnan jön a füst, nem akarja felébreszteni Bernátot, és elmegy. 

Az az álláspontunk, hogy ez egy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés”

– hívta fel a figyelmet korábban dr. Borbély Zoltán. A család a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysághoz fordult, ám ott elutasították a panaszukat. Az ő döntésüket helyezte legutóbb hatályon kívül a Pest Megyei Főügyészség, amely újabb nyomozást rendelt el.

További vizsgálatok szükségesek annak tisztázására, fennáll-e bűncselekmény gyanúja. Indítványozzuk továbbá, hogy másik nyomozatóhatóságot jelöljenek ki az ügyben

– árulta el a Babicsek család jogi képviselője a Blikknek.

Rúzsa Magdi

Legutóbb egy hete adtunk hírt Rúzsa Magdiról, aki 25 állomásos nyári turnéjára készült. A koncertek jelenleg is javában zajlanak, a háromgyerekes énekesnő ugyanakkor más elfoglaltságba is fogott:

legújabb Instagram-fotóját egy stúdióból posztolta.

#visszatértem

– írta a képhez Rúzsa. Hogy mi készül, egyelőre nem árulta el.

Balázs Andrea

A Kasszás Erzsi szerepével berobbanó művésznő a Blikk Függöny mögött című műsorának vendége volt, amelyben bemutatta gondosan őrzött színházi relikviáit, köztük Verebes István sétapálcáját és Bajor Imre egyik szemüvegét. 

A beszélgetés során azonban meglepő fordulat volt, amikor kiderült, hogy tárgyak szeretete ide vagy oda, háromszor is kapott eljegyzési gyűrűt, mert mindegyiket elveszítette – köztük a legutóbbit is.

„Az elsőt 19 éve kaptam, nagyon aranyos gyűrű volt, örültem neki, akkor voltunk egy éve szerelmi kapcsolatban.

Mindegyikről tudom, hol veszítettem el, sőt, azt gondolom, megvannak valahol itt, a házban, egy táska alján vagy a pincében, vagy valahol...

Amikor a harmadikat is elhagytam, Gábor már nagyon nevetett, hiszen ez vagyok én. Persze, remélem, kapok még! Azt mondtuk, a következőt magamra tetováltatom, mert a bőrömet csak nem hagyom el”

– nevetett a színésznő.

Mestercukrász

Ki kellett szaladnia a stúdióból, miután rosszul lett és az ájulás kerülgette Magyar Rolandot az RTL Klub Mestercukrász című műsorának legújabb epizódjában. A zsűritagok éppen Magyar macaronját bírálták, amikor a férfi zöldülni kezdett.

Kóstolás közben egyszerűen annyira felhergeltem magam, hogy egyik percről a másikra rendkívül rosszul lettem. Azt éreztem, hogy kicsúszik alólam a talaj

– nyilatkozta a versenyző. Liptai Klaudia szinte egyből Magyar után rohant, hogy megbizonyosodjon a hogylétéről. Végül sikerül őt összeszednie, nem sokkal később pedig a férfi ismét fakanalat ragadott.

Szepesi Niki

Az egykori olimpikon, Eb-bronzérmes úszónő 2013-ban adta ki Én, a szexmániás című botránykönyvét, amelyben komoly, szexuális zaklatással kapcsolatos vádakat fogalmazott meg egy bizonyos „törpeszerű emberke” ellen. Mint később kiderült, Bacsa István sportmasszőrről, azaz Kicsi bácsiról írt, akinek haláláról ma szerzett tudomást a Blikk. A lap az egykori úszónőt is megkereste, aki a hírre a következőképpen reagált:

„Meglepve hallottam a hírt, hogy ez az általam csak kis kertitörpeként emlegetett ember elhunyt. Én már a könyv megírása közben is azt gondoltam, ő már nem él. Aztán később Hajdú Péter egyik műsorában újra találkozhattam vele, afféle meglepetésvendég volt, és én szinte sokkot kaptam a közelségétől. De már nincs bennem harag. Elengedtem mindazt, amit tett velem, velünk. Egyszerűen muszáj volt pontot tenni a megaláztatások, a mocsok végére. Hiszek a mindenhatóban, és ezért mondom, onnan föntről mindent láttak, amit ez az ember itt a Földön tett és csinált. Eltávozott az élők sorából, ott áll majd az Úr színe előtt, és el kell számolnia a cselekedetivel, a lelkiismeretével. 

Az égiek bocsássanak meg neki. Nem kívánom, hogy a pokolra kerüljön. 

A lelkem mélyén valahol megpróbáltam megbocsátani neki, de hogy ez mennyire sikerült, azt inkább hagyjuk. Mindenesetre részvétemet nyilvánítom családtagjai felé, még akkor is, ha annak idején a könyv megjelenését követően kaptam tőlük hideget-meleget az interneten. És az elkövető sohasem kért tőlem bocsánatot”

– fogalmazott Szepesi.