kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Három hónapja nem kapnak fizetést a csornai napelemgyár dolgozói

A korábban számos állami támogatást és hitelt nyert EcoSolifer Heterojunktion három hónapja nem fizeti a béreket.

Még a márciusi fizetésüket sem kapták meg a csornai EcoSolifer Heterojunktion Kft. dolgozói – írja a 24.hu.

Pedig a cég indulásakor, 2014-ben 1 milliárd forint egyedi támogatást ítélt meg a kormány, majd a napelemgyárat 1,9 milliárd forint uniós támogatásra is érdemesítették, de a beruházáshoz állami Eximbank Zrt. is nyújtott kölcsönt 22,4 millió euró erejéig, amit később a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 40 millió euróra emelt.

Az egyik dolgozó szerint húsvét előtt kezdődtek a gondok, április 12-én megjelent közöttük az igazgató azzal, hogy nyilván észlelték, nem érkezett meg a fizetésük, de reméli, két héten belül rendeződik a helyzet. A dolgozók folytatták a munkát.

Május 8-án aztán többeket igazolt fizetett távollétre küldtek, majd hamarosan értesítést kaptak, hogy a helyzetre tekintettel két napon belül el kellene dönteniük: fizetetlen szabadságra mennek vagy közös megegyezéssel felmondanak. Még aznapra összehívtak egy gyűlést, ahol a dolgozók jelezték, nem kérnek a fizetetlen szabadságból, más opciót várnak a cégvezetéstől. „Pár nap múlva jött egy üzenet, hogy állásidőre vagyunk küldve határozatlan időre, amit majd fizetnek valamikor. Most ott tart a dolog, hogy háromhavi bérrel vannak elmaradva” – tudtuk meg az egyik érintettől.

A dolgozók tanácstalanok, az állásidő alatt eddig nem jutottak pénzhez, nincs információjuk arról, újra elindul-e a gyár, és ha igen, mikor.

 

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni bázisa - 100 munkahely jön létre

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a... Teljes cikk

Új cég csatlakozott a mentorprogramhoz - a cél, hogy ne a szociális háttér számítson

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős... Teljes cikk

Átadták a Schneider Electric új gyárát - 500 új munkahely jön létre

Az új, klímasemlegesen működő üzem Dunavecsén már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket... Teljes cikk