Lélekben ma is egy nyakigláb, fiús lány, aki általában fehér pólóban és tornacipőben érzi jól magát, ugyanakkor Epres Panni nem állítja, hogy ne foglalkoztatná a vásárlás, a divat.

Epres Panni a lélekMETSZETen Szily Nórával és dr. Szolnok Nikolett divatpszichológiai szakértővel beszélgetett az öltözködés erejéről, szóba kerültek a tiltott ruhadarabok, a szabálytalan öltözködés és még a nylon harisnya is.

Karrierem elejétől mindig én voltam a klasszikus modelltípus, hiába vágytam néha extravagáns ruhákra a kifutón, végül mindig engem gomboltak be állig, én kaptam a kosztümöt, az inget, az elegáns szoknyát, akkoriban ráadásul nylon harisnyával

– mesélt nevetve pályája kezdetéről Epres Panni. A modell azt is elárulta: stílusa észrevétlen alakult ki az évek során, távol áll tőle a merev, „hivatali” megjelenés, a szűk ruhákat és az ékszereket kerüli.

Fehér póló és tornacipő – ez vagyok igazán én. Mindig kinevetnek, amikor azt mondom, hogy nem vagyok mindennel kibékülve magamon, pedig ez az igazság. De a lábaimat szépnek látom, ezért szívesen veszek fel például rövid nadrágot, és már nem erőltetem a zsákruhákat

Tavasztól őszig szívesen hord színes ruhákat, a hidegebb időben azonban a sötét színek, leginkább a fekete darabok veszik át az uralmat a modell öltözködésében.

Vannak napok, amikor rengeteg helyen kell megjelennem, átöltözésre azonban nincs lehetőség, ilyenkor reggel sokáig ötletelek, hogy mi az a stílus és szín, ami minden programhoz passzol. Egy azonban mindig biztos pont: a lapos cipő, illetve a tornacipő. Azt szoktam mondani, hogy én mindig valahogy agyoncsapom a csinosságomat, kell valami szabálytalan az öltözködésemben, akkor érzem komfortosan magam

 – mondta Epres Panni, aki a beszélgetésre elegáns, rózsaszín ruhájához fehér sportcipőt húzott.