Tavaly októberben a Másnaposok 2-ben is látható koreai-amerikai színésznő, Jamie Chung és férje, Bryan Greenberg családja ikerfiúkkal bővült, akiket béranya hozott a világra. Chung elárulta, miért egy harmadik fél segített nekik a családalapításban.

A Today magazinnak adott interjújában a 39 éves sorozatsztár részletesen beszámolt a döntésének okáról. Mint kiderült, nem akart "parkolópályára" kerülni, mert szerinte aki Hollywoodban szül, biztosan mellőzve lesz a kisbaba miatt.

Rettegtem attól, hogy terhes leszek. Rettegtem attól, hogy az életemet több mint két évre parkolópályára állítom. Úgy érzem, az én iparágamban könnyen elfelejtenek, ha az aktuális munkám befejezése után egy hónapon belül nem dolgozom újra. A dolgok nagyon gyors tempóban zajlanak nálunk. Szóval ez egy kompromisszum, amit közösen hoztunk meg a párommal. Az emberek valószínűleg azt gondolják rólam, hogy »Ó, milyen hiú. Nem akart teherbe esni«, pedig ez sokkal bonyolultabb ennél. Egész életemben kőkeményen dolgoztam azért, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Nem akarok lehetőségektől elesni. Nem akarok neheztelni

– nyilatkozta Chung, melyet a Nőklapja szemlézett. A színésznő 2019-ben egyébként nyilvánosan megosztotta a petesejtje lefagyasztásával kapcsolatos tapasztalatait, ám hogy béranya segítségét kérte, arról csak később beszélt a nagyvilágnak. A híresség idén januárban szülés utáni depressziójáról is vallott, mely miatt szintén több támadás érte, hiszen nem is ő szülte az ikreket.

Ön mit gondol, igaza van a színésznőnek?