A direktor több év kihagyás után vállalt szerepet a Vígszínházban, méghozzá a kollégái biztatására. 

Rudolf Péter gyakran otthon is a színház ügyeit intézi, ám mindig odafigyelt arra, hogy a munka ne legyen fontosabb a mindennapi teendőknél.

Most, hogy a kutyán kívül már mindenki a színház világához kapcsolódik otthon, nem is lenne értelme, hogy ne kerüljön szóba a munka. Amikor a gyerekeink kisebbek voltak ez nem így volt. Ők nem színházi gyerekek voltak, egy-egy előadást leszámítva, amin részt vettek, nem a színházban nőttek fel. Ugyanúgy igyekeztünk szülőként mellettük lenni, mint bárki más szülei. Amikor csak tudtunk a szülői értekezletekre is mindketten elmentünk, beletettük magunkat a szülőségbe amennyire lehetett

– árulta el a színházigazgató, aki nemrég színészi minőségében is feltűnt a Vígben.

A kollégák is rágták a fülemet, hogy itt van az ideje, hogy a harmadik emeletről megérkezzek a színpadra is. Nagyon jót tett a lelkemnek az egész munkafolyamat. 17 évig a színházban dolgoztam, de sok idő telt el azóta, hogy itt játsszak újra. Erős szívdobogással járt, hogy újra itt próbáltam. Ugyanakkor amikor próbáltam igyekeztem nem direktori minőségemben lenni. A kollégákat is megkértem, hogy inkább csak egy SMS-t írjanak a színházat érintő fontos ügyekről, ha próbálok, hogy át tudjam magamat adni a munkafolyamatnak. Féltem tőle, hogy hogyan fog ez így működni, de kezelhető volt ez a kettősség és nagyon jól éreztem magam a kollégákkal

– mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének a művész.