Afganisztán: ezernél is több halottja van a földrengésnek, folyamatosan emelkedik

Ezer fölé nőtt a halottak száma és több mint ezerötszázan megsérültek az afganisztáni 5,9-es erősségű földrengésben, amely Paktika tartományban történt. 

2022. június 23., 10:19

Szerző:

A CNN beszámolója szerint a sérültek és a halottak száma is tovább nőhet, mivel a földrengés szerdán a kora hajnali órákban rázta meg az országot, amikor a családok még – az egyébként is gyenge szerkezettel rendelkező – házaikban aludtak, írja a Telex.

A rengés epicentruma Paktika tartományban, Hoszt városától 44 kilométerre volt. Erejére jellemző, hogy ötszáz kilométeres körzetben, még Indiában is érezték a rengést. 

Az ENSZ információi szerint nagyjából kétezer ház semmisült meg a földrengés következtében. Az érintett területre az ország minden tájáról érkeznek mentőegységek, a lehetőségek azonban korlátozottak, mivel a tálibok újbóli hatalomra kerülése után sok nemzetközi segélyszervezet egyszerűen kivonult az országból. A tálib kormány nemzetközi segítséget kért a helyzet javítása érdekében.

 „Minden ország, nemzetközi szervezet, magánszemély és alapítvány nagylelkű támogatásért könyörgünk”

– írták szerdán.

A pusztító erejű földrengés csak növeli azokat a problémákat, amikkel az országnak egyébként is szembe kell néznie. A fegyveres konfliktusok és az aszály miatt, így is évek óta gazdasági válság fenyegetett. Ráadásul a tálib hatalomátvétel után befagyasztották az afgán devizatartalékokat, hogy megszakítsák az ország nemzetközi finanszírozását.

(Kiemelt kép: Gajan, 2022. június 23. Házromok a kelet-afganisztáni Paktika tartományban fekvő faluban, Gajanban 2022. június 23-án, miután az előző nap 6,1-es erősségű földrengés volt a térségben. Legalább ezer ember életét vesztette, mintegy ezerötszáz megsérült. Fotó: MTI/EPA)