Az Iszlám Állam vállalta a kabuli szikh templom elleni támadást

Explosion in Kabul 2021,Afghanistan,explosion,KABUL Horizontal, robbanás
KABUL, AFGHANISTAN - AUGUST 29: Smoke rises after an explosion in Kabul, Afghanistan on August 29, 2021. Haroon Sabawoon / Anadolu Agency (Photo by Haroon Sabawoon / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)
Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam terroristaszervezet vasárnap jelentkezett a kabuli szikh templom ellen a hét végén elkövetett, legalább két halálos áldozattal járó merénylet elkövetőjeként.
Vágólapra másolva!

Aamák nevű "hírügynökségükön" keresztül a dzsihadisták az egyik indiai kormányszóvivő Mohamed prófétára tett becsmérlő szavaival indokolták a merényletet. Bár Nupur Sarma azóta bocsánatot kért, lemondott tisztségéről, pártja, a kormányzó Bharatíja Dzsanata Párt (BJP) pedig elhatárolódott tőle, Indiában, valamint Pakisztánban és Bangladesben is tüntetések robbantak ki az eset nyomán. A templomnál szombat reggel történtek robbanások, majd tűzharc bontakozott ki a terroristák és a tálib biztonsági erők között.

A merényletet néhány nappal egy indiai kormánydelegáció kabuli látogatása után követték el.

A küldöttség egyébként Afganisztánba szállítandó humanitárius segélyekről egyeztetett a tálibokkal.
Afganisztánban a hetvenes években körülbelül félmilliós szikh élt, ám azóta nagyrészük - a hátrányos megkülönböztetés és a nehéz életkörülmények miatt - elmenekült, a közösség pedig mintegy 200 főre zsugorodott. Más vallási kisebbségekhez hasonlóan a szikh közösség is volt már erőszakos támadás célpontja Afganisztánban: 2020 márciusában egy másik kabuli templomuknál hajtott végre merényletet az Iszlám Állam, akkor 25 embert öltek meg.

A címlapi kép illusztráció!