Elszabadult a pokol az öttusában, tragikus sérülés- és doppinghullám fenyeget

D KOS20220430007
2022.05.24. 12:44
Az öttusa tapasztalt magyar szakembere szerint az UIPM Terminátorokat szeretne látni a pályán. Medvegy Iván veszélyekre is figyelmeztet, felborul egy 10-12 éves munkával kifejlesztett képességtár. Nem is tudja Herr Schormann, hogy a doppingveszély felidézésével milyen szellemet eresztett ki a palackból.

A 71 esztendős Medvegy Iván, aki egyesületi vezetőedzőként és szakfelügyelőként, majd a sportági szakszövetség edzőbizottságának vezetőjeként és a MÖSZ alelnökeként több mint két és fél évtizeden át szolgálta az öttusát, úgy véli, hogy a nemzetközi szövetség döntéshozói gladiátorokká vagy inkább Terminátorokká átváltozott versenyzőket szeretnének látni a pályán, miután a lovaglást felváltó akadályverseny premierjére sor került.

Nem az edzők fejével gondolkodnak

„Azokat a képességeket, amelyekkel az öttusa-világversenyek mai szereplői rendelkeznek, 10-12 éves munkával fejlesztették ki bennük az edzőik. Ezt a folyamatot és folyamatosságot – vagy ha úgy tetszik, tervszerűséget – tükrözte és tükrözi jelenleg is a felkészítésük lépcsőzetessége, ahogy a korosztályokra bontott nemzetközi versenyrendszer is, hangsúlyozta az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Medvegy Iván, aki korábban számos világeseményen töltötte be a versenyigazgatói posztot. – Most viszont, hogy elszabadult a pokol, valami olyat akarnak sebtében átnyomni a csövön, amit a versenyzőknek eszi, nem eszi, nem kap mást alapon el kell fogadniuk. Mást ugyanis nem tehetnek, illetve azt sajnos igen, hogy elgondolkodnak a jövőjükön. Gyanítom, hogy az edzőik is ezt fogják tenni. Elvileg két és fél év múlva, tehát a párizsi olimpiát követően már csak olyan versenyeket rendeznek, ahol a lovaglást az akadálypálya teljesítése váltja fel, ilyen rövid idő alatt viszont képtelenség az új követelményeknek jól megfelelő versenyzőgárdát felkészíteni. Tudomásom szerint az UIPM vezérkarában nem dolgoznak olyanok, akik korábban edzőként tevékenykedtek volna, így tudnák, hogy mit is jelent a mentális és a fizikai képességek komplex fejlesztése. Azoknak az edzőknek és versenyzőknek, akikkel beszéltem, fogalmuk sincs arról, hogy mit hoz a jövő, egyben azonban teljes az egyetértés: a sokáig ködösítő UIPM, Klaus Schormann elnökkel az élen, kifutott az időből.”

A koordináció fontosságának és a számok közötti egyensúlyteremtés céljának sokszor hangot adó Medvegy Iván szerint egyáltalán nem szerencsés, hogy az eddigi két fizikai szám, az úszás és a futás mellé csatlakozik egy harmadik, ugyanis az akadályverseny sem elsősorban a technikáról fog szólni.

Akik a falon is átmennek

„Nem szeretnék túlzásba esni, de az a gyanúm, hogy az UIPM a jövőben Terminátorokat szeretne a pályán látni, harcosokat, és nem sportolókat, akik ha kell, a falon, a tűzön és a vízen is átmennének. Hát ha ez a jövő, akkor ideje átváltani a gladiátorképzésre, de előbb azokat a szakembereket kellene felkutatni, akik értenek az akadályversenyekhez, tudják, miként kell ahhoz a szükséges képességeket kifejleszteni. Az edzők, akik olykor dohogva, de mindig is odaadással dolgoztak, most tanácstalanok. Eddig bármilyen ötlettel is állt elő a nemzetközi szövetség, a minőségi munka hívei voltak, ezért vélekednek úgy, hogy egy színvonaltalan produkcióhoz a jövőben nem szívesen adnák a nevüket.”

Kritikai megjegyzéseiből kiderül, hogy Medvegy Iván nemcsak a hitét veszítette el a nemzetközi szövetségben, hanem a sportág jövőjével kapcsolatban is rossz előérzete van. És van még egy félelme is.

Doppingérzékenység veszélye

„Az akadálypálya teljesítéséhez jelentős testi erőre lesz szükség, ehhez viszont rövid idő alatt jó sok izmot kell majd a vállakra és a karokra felpakolni, ami igencsak doppingérzékennyé teheti a sportágat. Ha ez lesz a nagy vívmánya az UIPM döntéshozóinak, akkor előbb vagy utóbb félve néznek majd a tükörbe. Erre vajon nem gondoltak? És arra sem, hogy az új fizikai szám bevezetése felboríthatja a felkészülés egyensúlyát, és a sérülések számát is növelni fogja? Eddig minden edző szeme előtt az a cél lebegett, hogy az izmokat és az ízületeket 10-12 év kemény munkájával lehet felkészíteni a csúcsterhelésre. Vajon miért lenne másképp egy égből pottyant akadályversennyel, amelyről csak később fog kiderülni, hogy ugyanolyan nehézségű és hosszúságú pályát fognak felépíteni mindenhol, vagy éppenséggel olyat, amilyet tudnak, amihez elegendő a hely?” – mondta vagy inkább kérdezte befejezésül Medvegy Iván.

(Borítókép: A későbbi győztes Gulyás Michelle a női döntő lovaglás számában az öttusázók világkupa-sorozatának budapesti versenyén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2022. április 30-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)