Vannak, akik már most pénzt próbálnak keresni a majomhimlőn

majomhimlő, vírus, járvány
A vírus elektronmikroszkópos képe
Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban egyre több országban mutatták ki a majomhimlő-fertőzést embereknél, de fontos különbség a koronavírussal szemben, hogy a világ ezzel sokkal felkészültebben néz szembe, mint a koronavírus-járvánnyal. Vannak egyébként más, hasonló betegségekre hatékony védőoltások ellene,  és ez a fertőzés eredendően csak nehézkesen terjed emberről emberre. Mindezek összességében jó hírt jelentenek a biotechnológiai és gyógyszeripari cégeknek. A részvénypiacon ugyanis már megvannak az első nyertesei a majomhimlő felbukkanásának.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban több mint 80 majomhimlős esetet mutattak ki Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában. Azonban – miként erről az Origo is beszámolt – nagyon fontos különbségek vannak a majomhimlő és a koronavírus között. Előbbi ellen ugyanis a világ már most is rendelkezik vakcinákkal és tesztelt gyógyszeres kezeléssel is.

A szakértők tehát jelenleg nem tartanak attól, hogy a koronavírushoz hasonló világjárvány alakulhatna ki abból, hogy ez az alapvetően állatok között terjedő kór az emberek között is megjelent

Ennek oka – a védőoltás mellett –, hogy bár a majomhimlő az 1980-ban kihalt feketehimlő közeli rokona, azonban annál csak sokkal enyhébb lefolyású megbetegedést okoz, és csupán ritkán halálos. Ráadásul a terjedése közel sem olyan hatékony, mint a koronavírusé.

Majomhimő - a vírus elektronmikroszkópos képe Forrás: AFP/Cynthia S. Goldsmith

Mindez pedig a befektetőknek és a gyógyszeripari cégeknek is jó, hiszen ezek a vállalatok hirtelen nagyon népszerűek lettek a tőzsdén.

Az elmúlt napok kereskedési trendjei alapján úgy tűnik, a befektetők szinte mindent venni kezdtek, aminek köze lehet a majomhimlő elleni küzdelemhez

– derül ki a Barron's összefoglalójából.

Feketehimlő és tőzsde

A majomhimlő elleni védőoltásokat és gyógyszereket eredetileg a Variola vírus ellen fejlesztették ki, amely a feketehimlőt okozza. A két vírus pedig nem áll messze egymástól, vagyis úgy tűnik, a feketehimlő ellen oltások és gyógyszerek kellően hatékonyak a majomhimlő ellen is.

Nem meglepő tehát, hogy az elmúlt napokban a majomhimlő ellen engedélyezett vakcinákat gyártó cégek részvényei lendületesen emelkedtek. Jelenleg ugyanis két oltóanyag áll rendelkezésre a járvány megelőzésére. Az egyiket az amerikai Emergent Biosolution fejlesztette ki, és a Sanofi állította elő ACAM2000 néven. A másikat a német Bavarian Nordic állította elő, és az Egyesült Államokban Jynneos, míg Európában Imvanex néven lett engedélyezve.

Az eddigi legnagyobb nyertes egyértelműen a Bavarian Nordic,

mivel a vállalat épp nemrég kapott egy 119 millió dolláros megrendelést az amerikai Egészségügyi Minisztérium alá tartozó Orvosbiológiai Kutatási és Fejlesztési Hatóságtól (BARDA). Ennek értelmében a cég több millió adagot szállíthat le a Jynneos vakcinából.

A majomhimlő jellegzetes tüneteit bemutató felvételek a bőrelváltozásokkal Forrás: Wikipedia/CDC.gov

A dán tőzsdén kereskedett vállalat részvénye május 16. és május 23. között 130,2 koronáról 222,3 koronára emelkedett.

Mindeközben az Emergent Biosulutions papírja, ugyanebben az időszakban, 28,62 dollárról 36,67 dollárig erősödött.

Ugyancsak nyertese a folyamatnak egy kisebb amerikai cég, a Siga Technologies is.

A vállalat által fejlesztett himlőgyógyszert (Tecovrimat) 2018-ban hagyták jóvá az Egyesült Államokban, majd 2022-ben az Európai Unióban is – az EU-ban Tpoxx néven. A Siga szintén jelentős megrendeléseket kapott az amerikai és a kanadai kormány részéről, és ez a részvényárfolyamán is meglátszott.

A papírja május 16. és május 23. között 7,36 dollárról 10,83 dollárig erősödött, bár 20-án 12,40 dolláron is forgott a részvény.

A befektetők a kísérleti szerekben is bíznak

A fentiekhez képest azonban meglepőbb fejlemény volt, hogy hétfőn jelentős emelkedésnek indult az Inovio Pharmaceuticals nevű gyógyszercég részvényárfolyama is.

A probléma itt az, hogy

ez a vállalat nem értékesít semmilyen releváns készítményt a majomhimlő ellen, és az elérhető adatok szerint nem is fejleszt ilyesmit.

A Barron's cikke szerint a befektetők érdeklődése azon alapulhat, hogy a társaság még 2010-ben kiadott egy közleményt, amely szerint az Inovio kísérleti himlőoltása hatásos volt a majomhimlő ellen a főemlősöknél, a kísérletek során. Úgy tűnik viszont, hogy a kísérleti vakcina nem jutott el az embereken végzett kísérletekig.

Mindez arra utal, hogy

a befektetők most igyekeznek minden részvényt megvenni, amelynek akár csak potenciálisan köze lehet a majomhimlő elleni küzdelemhez.

A koronavírus-járvány időszakában ugyanis számos gyógyszeripari vállalat papírjával hatalmas vagyonokat lehetett keresni, és valószínűleg a befektetők nem akarnak lemaradni, ha most is hasonló lehetőségek nyílnak meg. Még akkor is, ha a jelenlegi szakértői vélemények alapján a koronavírushoz hasonló világjárvány kialakulása valószínűtlen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!