Hirdetés

Mark Zuckerberget perli a washingtoni főügyész a Cambridge Analytica-botrány miatt



|

A főügyész szerint itt az ideje, hogy a cégvezetők is felelősnek érezzék magukat a tetteikért.

Hirdetés

Még 2018-ban derült rá fény, hogy egy külsős alkalmazáson keresztül a Cambridge Analytica (CA) elemzőcég korábban nagyjából 87 millió Facebook-felhasználó személyes adataihoz jutott hozzá, melyet aztán célzott reklámkampányokban használtak fel, többek közt a Donald Trump mellett való szavazásra buzdítva az érintetteket.

A történtek miatt Washington D.C. főügyésze, Karl Racine már 2018-ban beperelte a közösségi oldal anyacégét, s habár az az eljárás továbbra sem zárult le, nemrég egy külön pert is indított személyesen a vállalat vezetője, Mark Zuckerberg ellen, aki szerinte közvetlenül felelős volt a beleegyezés nélküli adathalászatot lehetővé tevő laza szabályok életbe léptetéséért.

Hirdetés

Az ügy megértéséhez röviden össze kell foglalnunk, miről is szólt a CA-botrány. Egy Aleksandr Kogan nevű adattudós 2013-ban létrehozott egy személyiségtesztnek álcázott alkalmazást This is your digital life néven, amit nagyjából 300 ezer ember töltött le. A Facebook korábban bevezetett Open Graph platformján keresztül ez az alkalmazás végül a felhasználók ismerőseinek adataihoz is hozzá tudott férni, így dagadt a megfigyeltek köre a fent említett 87 millióra, Kogan cége pedig eladta az értékes információkat a Cambridge Analyticának. A botrányról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

A főügyész tehát most a vállalat mellett magán Zuckerbergen is szeretné számonkérni a Facebook visszaélésekhez vezető adatvédelmi szabályozását, miután köztudott, hogy az alapító-cégvezető milyen komoly befolyással van a cég működésére.

"Zuckerberg nem csak egy figura a Facebooknál, hanem személyesen is részt vesz a vállalat szinte minden fontos döntésében, befolyásának mértéke nem titok. A Facebookon belül Zuckerberg közvetlenül felügyelte azt a termékfejlesztést és mérnöki munkát, amely a fogyasztói adatokat visszaélésnek tette ki."

- áll a Racine panaszában. A főügyész irodája a The Washington Posttal közölte, hogy az új eljárás olyan dokumentumokra épül, melyek az ezzel párhuzamosan futó Facebook-perben (mai nevén Meta Plaforms) kerültek elő. A laphoz eljuttatott közleményében Racine azt írja, hogy a CEO elleni per nem csak indokolt, de szükséges is, mivel üzenetet küld a Zuckerberghez hasonló vállalatvezetőknek, hogy ők is felelősségre vonhatók a tetteikért.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.