3p

Úgy emelik az árakat a hirdetők, mint még soha. Amikor utoljára hasonlót láttunk, szuperállampapír kellett, hogy megtörje a befektetési céllal vásárlók rohamát.

Új forgatókönyvvel indították az évet a lakáseladók, rekordszintre nőtt ugyanis a friss kínálatban árat emelők aránya. Így a korábbi évekkel ellentétben az év első heteiben emelkedtek a kínálati átlagárak - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely több 700 ezer hirdetés alapján vizsgálta azt, hogy 2016 óta az év első hat hetében hogyan változtatták az eladási árakat a tulajdonosok és ingatlanközvetítők.

Ilyen még nem volt

“Összességében az idei év elején az eredeti kínálati árat több mint 3 százalékkal növelték a lakóingatlanukra vevőt kereső és a hirdetés első 30 napjában árat változtató tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Ez azt jelzi, hogy az eladók élénk kereslettel találkoznak, és további áremelkedésre számítanak” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

“Eddig az volt az általános hirdetési stratégia, hogy először magasabb áron kerültek piacra az eladó ingatlanok, ezt követően pedig a hirdetők inkább csökkentik az árakat, ahogyan szembesültek a piaci realitásokkal.

Eddig csak 2019-ben indult hasonlóan indult az év, de akkor csak 0,1 százalékkal kerültek feljebb az eredeti hirdetési árak. Ahhoz képest az idei 3,2 százalékos gyökeres fordulatot jelent. Akkor a lakásdrágulás olyan szintet ért el, hogy bevezetésre került a csábító hozamú szuperállampapír. A MÁP+ megjelenése 2019-ben és 2020-ban sok vevőt eltántorított attól, hogy befektetési céllal lakóingatlant vásároljon.”

Területi különbségek

Az ingatlan.com adatai szerint tehát rekordokkal indult a 2022-es év. A Budapesten átlagosan 3,2 százalékkal növelték az eladó lakóingatlanok árát az év első hat hetében az az eredeti árhoz képest. Szemben az előző hat év azonos időszakával, amikor átlagosan 2,5 százalékos csökkentés volt a jellemző. A fővároson kívüli piacon a megyei jogú városokban nagyobb mértékben, 3,73 százalékkal emelték az árakat 2022-ben, míg az előző időszakban 1,8 százalékos mérsékléssel indultak az évek. A kisebb városokban 3,1 százalékos, a községekben pedig 3 százalékos volt az áremelés 2022 első heteiben, ezzel ellentétben 2016 és 2021 között 1 és 3,2 százalékkal vitték lejjebb az árakat a hirdetési időszak első 30 napjában.

Az is látható az elemzésből, hogy az idén rekordszintre nőtt az árat emelő eladók aránya. Budapesten az eladók 34,5 százaléka döntött úgy, hogy drágábban próbál vevőt találni az ingatlanjára, mint ahogy azt eredetileg elképzelte. A 30 százalék feletti arány jelentős emelkedésnek felel meg, hiszen 2016 és 2021 között 20 százalék alatti volt ez a mutató az évkezdet után.

A fővárossal szemben a megyei jogú és a kisebb városokban, valamint a községekben jóval magasabb volt az áremelők aránya, idén meghaladta a 40 százalékot, miközben az utóbbi években 22-30 százalékuk adta drágábban az adott ingatlant.

“Budapesten tehát minden harmadik árat változtató eladó emelt az áron, a fővároson kívül pedig 10-ből 4-en. Ez arra utal, hogy idén élénkebb érdeklődéssel találkoznak a hirdetők, ráadásul sok eladó arra számít, hogy további lakásdrágulásra kerülhet sor, amiből nem szeretnének kimaradni”

- fogalmazott Balogh László. A szakember ugyanakkor rámutatott, hogy a kínálati piacon látható drágulásnak a vásárlóerő szabhat gátat a következő időszakban. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Nagy biznisz a magánkollégium és a közösségi társasház, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 13:55
Más régiós országokban érdemesebb kiadásra lakóingatlant építeni, mint Magyarországon. Leginkább az adózás miatt.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál lassan beérik az árak a pesti agglomeráció átlagát
Mester Nándor | 2024. április 10. 19:10
Lapunk az elmúlt években többször is írt arról, hogy a főváros agglomerációja gyakorlatilag elért a Velencei-tóig. Azzal a különbséggel, hogy sokáig a Budapestet ölelő településgyűrű árai jóval magasabbak voltak. Mára ez a különbség erősen csökkent, főleg azért, mert annyira megugrott a kereslet a Balaton kis testvére körül, hogy az fölvitte az árakat, bár a használt lakások-házak ára még mindig nem érte el a budapesti agglomeráció legdrágább részein tapassztalható szintet. 
Ingatlan Nagy dobás a budapesti irodapiacon
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 14:01
Szinte egy teljes épületet kibérelt a Wizz Air a pesti Dunaparton.
Ingatlan Digitális? Nem, figitális - új fogalom született
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 18:11
Mutatjuk, mit is jelent.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Az Audi miatt is már egymilliós négyzetméterárak vannak Győrben 
Mester Nándor | 2024. április 3. 18:31
Egyértelműen árfelhajtó hatású, hogy a nyugat-magyarországi nagyvárosban számos autóipari és technológiai cég telepedett meg, élén az Audival. Bár a lakásépítés üteme ott is lassult az elmúlt másfél-két évben, ez vélhetően átmeneti, ugyanis a városba és környékére folyamatosan érkező új munkaerő fenntartja a keresletet és az új lakástámogatási feltételek miatt kicsit növekedhet a belső lakásmobilitás. Nagy kérdés, hogy további külső körzetekben is megjelennek-e lakóparkok és hogy a belvárosban folytatódik-e a nagyon régi épületek lakáscélú felújítása.
Ingatlan Úgy fest, a kormány ráerőlteti a budapestiekre a betonprojektet
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:59
A parlament elé kerül a budapesti „mini vagy más néven maxi Dubaj” építése, amely a város egyik rozsdaövezetének helyén egy betonkomplexumot képzel el. A főváros vezetősége próbál ellenállni.
Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG