XVI. Benedek müncheni érsekként tudott egy papról, aki 23 gyereket molesztált

2022. január 24. – 14:34

Másolás

Vágólapra másolva

XVI. Benedek pápa bevallotta, hogy müncheni érseksége idején tudott legalább egy pedofil pap esetéről, aki 23 gyereket molesztált – írja a Yahoo.

A német egyház által felkért nyomozóknak a nyugalmazott pápa tagadta, hogy jelen lett volna a 23 gyereket molesztáló Peter Hullermannról szóló egyik értekezleten, most azonban elismerte, hogy ott volt a beszélgetésen.

XVI. Benedek személyi titkára, Georg Gänswein a hétvégén először német sajtóorgánumoknak, majd a Katolikus Hírügynökséghez eljuttatott közleményében próbálta meg kimagyarázni a pápa nyilatkozatát. Gänswein elismerte, hogy Benedek azt mondta a német katolikus egyház által felkért magánnyomozóknak, hogy nem emlékszik arra, hogy részt vett a kihallgatáson – bár ez ellen több bizonyíték is szólt.

„Nagyon sajnálja ezt a hibát, és kéri, hogy bocsássanak meg neki ezért” – tolmácsolta XVI. Benedek szavait Gänswein. A személyi titkár szerint félreértés történt, és a pápa előző nyilatkozatát „rosszul szerkesztették”, ezt szeretnék most tisztázni. Nemsokára egy újabb nyilatkozatot adnak ki arról, hogy mi is történt.

Gänswein szerint az 1980-ban történt ülés döntéseivel kapcsolatos kérdések keveredtek össze. A kihallgatás végén csak arról határoztak, hogy Hullermannt Münchenben szállásolják el, amíg terápiára jár. Benedek korábbi nyilatkozatában azt mondta: nem tud arról, hogy a szóban forgó papot kiskorúak elleni szexuális zaklatással vádolták volna, mert az róla benyújtott dokumentumok egyszerű pszichoterápiás kezelésről szóltak. Azt is mondta, hogy nem emlékszik, hogy később tájékoztatták volna arról, hogy Hullermann végül folytatta-e a szolgálatot.

A New York Times szerint Hullermannt 1986-ban 18 hónap felfüggesztett börtönre ítélték kiskorúak szexuális zaklatása miatt. Az aktív szolgálat alól nem vonták ki, és a gyerekekkel való foglalkozástól sem tiltották el. Peter Hullermann 2010-ig szolgált papként, amikor a sajtó felkapta az esetét. A müncheni érsekség akkor azt írta, hogy a döntést, hogy Hullermann az ítélet ellenére is szolgálhasson, XVI. Benedek korábbi helyettese hozta meg.

Gänswein szerint a jelentés tartalma „szégyennel és fájdalommal” töltötte el Benedeket az áldozatoknak okozott szenvedések miatt. A nyugalmazott pápa végig fogja olvasni az 1900 oldalas jelentést, ami a visszaélésekről szólt, de a korára való tekintettel ehhez időt kért.

XVI. Benedek 1977-től 1982-ig vezette a müncheni egyházmegyét főérsekként, amikor elődje, II. János Pál pápa a Hittani Kongregáció élére léptette elő.

A múlt héten a német egyház vizsgálatával megbízott ügyvédi iroda megállapította, hogy pápává választása előtt Joseph Ratzinger legalább négy molesztáló pap ügyében volt közvetlenül érintett, mert az ellenük felhozott többszörös visszaélések teljes ismeretében jóváhagyta, hogy áthelyezzék őket.

A most 94 éves Benedek volt az első pápa több mint négyszáz év után, aki 2013-ban nyugdíjba vonult. Utóda, Ferenc pápa nem kommentálta nyilvánosan a német egyház botrányát. A vatikáni sajtóiroda minden kérdést Gänsweinhez irányít.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!