Sztárok

Először vallott alkoholproblémáiról a világhírű modell: elárulta, miért tette le végleg a poharat

Bella Hadidről talán senki sem gondolta volna, hogy korábban alkoholproblémákkal küzdött, pedig a nemrégiben adott interjújából az derült ki, hogy korántsem volt jó hatással rá az italozás: mint mondja, nem tudott magán uralkodni.

Gyönyörű és sikeres

Bella Hadid még csak 25 éves, de gyakorlatilag már most elért mindent, amire egy ember vágyhat: azzal keresi a kenyerét, amihez a legjobban ért, vagyis a modellkedéssel, karrierjében pedig sorra éri el a sikereket, hiszen ott van minden neves divatbemutatón, emellett a világ legnagyobb márkáival dolgozik együtt. Két testvére, Gigi és Anwar Hadid szintén a modellszakmában helyezkedtek el, édesanyja, Yolanda Hadid pedig a végletekig támogatja őket mind karrierjükben, mind pedig magánéletükben. Habár Belláról talán nem hallani annyit, mint Gigiről, a palesztin-holland származású modellnek egyáltalán nem célja az, hogy az emberek róla beszéljenek: mint azt korábbi interjúiban elmondta, őt csak és kizárólag a szakmabeli sikerek éltetik, nem vágyik ezenkívül semmi másra, de arra biztosan nem, hogy magánéleti botrányaival legyen tele a sajtó. Nos, ez utóbbi általában össze is jön neki, és csak ritkán szerepel a címlapokon magánéletével, habár az emberek azt sokat találgatták az utóbbi időben, hogy ki az a titokzatos férfi, aki elrabolta a gyönyörű nő szívét. Tudniillik ugyanis, hogy Bella korábban évekig egy párt alkotott a világhírű énekessel, a The Weeknd művésznév alatt alkotó Abellel, ám kapcsolatuk végül zátonyra futott. Bella azonban azóta megtalálta a boldogságot Marc Kalman mellett, és talán az is részben a férfinak köszönhető, hogy a modell végleg felhagyott az ivással, amivel bizony Hadidnek akadtak gondjai bőven, ahogy az az amerikai InStyle-nak adott interjújából is kiderül.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Jól megy Szoboszlai Dominik szekere, bár a sztárfocista úgy néz ki, csak egyetlen kupát nyer idén a Liverpoollal. Fejben közben már a labdarúgó Európa-bajnokságra is készül.
Sztárok
Fiatalkori fotóihoz képest mára már felismerhetetlen az olasz divattervező, üzletasszony és modell, Donatella Versace, aki természetesen jelen volt az idei Met-gálán, arcával pedig sokakat meg is...
Egészség
Természetesen nem csak a diákoknak hasznos ez a módszer, hanem azoknak is, akik szellemi munkát végeznek. Vannak olyan ételek, italok, amiket nem árt kerülni!