Sepsi: hallotta már a csapat indulóját az Eddától?

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.24. 14:02
null
Pataky Attilának Székelyföld és Erdély a „szíve csücske”
A 2011-ben alapított, piros-fehérben szereplő sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2017-ben jutott fel a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Liga 1). Egy évvel később a csapat bejelentette, hogy indulóját az Edda szerezte – a dalról klip is készült, amelyben Pataky és a zenekar tagjai a szurkolók körében énekelnek.

– Hogyan jött annak idején az ötlet, hogy a Sepsinek írjon indulót? – tettük fel a kérdést Pataky Attilának, a tavaly novemberben megjelent interjúban.

„Amikor 2017-ben feljutott a csapat a román élvonalba, régi jó barátom, a Sepsi elnöke, Diószegi László kért fel Gömöry Zsolt szerzőtársammal, mi pedig szívesen elvállaltuk. Nagy eredménynek tartottam és tartom a klub szereplését, Székelyföld és Erdély egyébként is a szívem csücske. Remekül éreztük magunkat a klipforgatás alatt. A Sepsi szurkolói úgy jöttek Budapestre, hogy azt hitték, csak futballmeccsre érkeznek. Aztán egyszer csak ott voltak a stúdió előtt, ahol a felvételek készültek. Meglepődtek, majd minden olyan természetesen történt, mintha így terveztük volna, senkinek sem volt ellenvetése, gyorsan olyan hangulat lett, mint egy valódi focimérkőzésen. Óriási élmény volt” – válaszolta a művész.

Íme, az induló, és a hozzá készült klip!

A 10. helyen álló Sepsi egyébként hétfő délután 16.30 órától pályára lép a Liga 1 22. fordulójában, az ötödik pozícióban tanyázó FC Botosani vendégeként. A találkozót honlapunk élőben közvetíti.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik