Kiskorú

Álprofillal buktatták le a budapesti gimi 14 évesekre hajtó énektanárát

Létrehozva: 2022.01.24.

Saját diákjai csalták tőrbe a jónevű iskola tanárát.

Forrás: Pixabay

Saját diákjai buktattak le egy tanárt Budapesten. A fiatalok egy 14 évesnek mondott lány (ál)profilján kezdtek el levelezni a pedagógussal, mivel jól tudták: hosszú ideje illetlenül viselkedik, az intézmény azonban odáig nem lépett semmit. Felvették a tanárral a kapcsolatot, aki nem volt rest: összesen négy, a nemi szervét ábrázoló fotót küldött – számolt be a döbbenetes esetről a Blikk.

Kabátban jártak órára a lányok

A tanár azelőtt már jó ideje hozta zavarba a 10. osztályosokat: szexuális tartalmú utalásokkal, üzenetekkel bombázta őket, a mellüket és a feneküket bámulta, emellett az online oktatásra és az ezzel összefüggő tanár-diák közötti kommunikációra használt felületen is felnőtt tartalmakat osztott meg.

A zavaró pillantások és kínos pillanatok elkerülése érdekében a lányok pulóverben, kabátban mentek a tanár óráira, nyári melegben is – mesélte a lapnak a gimi egyik volt diákja.

A tanárt elbocsájtották, amikor viselkedése napvilágra került. 

– Később a rendőrségen bejelentést tettem. Ám mivel sem szabálysértésre, sem bűncselekményre utaló adat nem merült fel, ezért sem büntető, sem szabálysértési eljárás nem indult – árulta el az igazgató.

Megütötték a bokájukat

Az iskolaigazgató állítólag a tanulók felelősségét hangsúlyozva a tanár kirúgását követően egy szülői értekezleten azt közölte, hogy feljelentést tett az álprofilt létrehozó tanulók ellen, amit visszavon, ha jelentkeznek nála. A két tanulóval szemben végül az iskola nevelőtestülete fegyelmi eljárást indított. Egyikőjük volt az, aki most a lapnak beszámolt a történtekről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715093413
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715093413
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715093413
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715093413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715093413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715093413
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet