Kőkemény neoliberális megoldás, amit a Fidesz képvisel

Elég néhány szakember, a többit oldják meg a családok – így lehetne összefoglalni a kormánypárt szociálpolitikai elképzeléseit. Meleg Sándor egyetemi oktatóval beszélgettünk.

Ha egy átlagos magyar politikust megkérdeznénk, ön szerint fel tudná sorolni, milyen személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatások tartoznak a szociális területhez?

Néhányat talán igen, de alapvetően sem a lakosság, sem a politikusok nagy része nem tudja, mi is tartozik a szociális ellátórendszerbe. Legtöbben a „szociális” szóról a segélyezésre gondolnak, esetleg a családtámogatások, családi pótlék még szóba kerül. Az, hogy létezik egy kiterjedt gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális intézményrendszer, ami az embereket segíti, legtöbbször nem jut az emberek eszébe.

Az ellenzéki szociális program bemutatásakor ezek közül a területek közül csak nagyon kevés jelent meg. Mit gondol, miért?

Mert a szociális terület az utóbbi időben nagyon kaotikussá vált, az ellenzéki program is különböző fejezetekben tárgyalja ezeket a kérdéseket. A jövőben az egyik legfontosabb feladat lesz a szociális és a többi szakterület közti határok és feladatok tisztázása. A programban nagyon sok lakhatási kérdéssel találkozunk, ami nagyon fontos, de emiatt az összes többi területre, a szociális szolgáltatások fejlesztésére sokkal kisebb hangsúlyt fektettek.

Ön épp utóbbiról írt egy tanulmányt még 2018-ban, amit most frissítve ismét közzétett. Az, hogy elég volt kicsit hozzányúlni a négy évvel ezelőtt született anyaghoz, azt jelzi, hogy semmit nem javult a helyzet?

Valójában ezt az anyagot 2014 óta írom. A szociális ellátórendszer helyzete szerintem azóta egyáltalán nem javult, inkább romlott. A Covid helyzet például nagyon látványossá tette a munkaerőhiányt.

Amikor a szociális szektorról beszélünk, az első kérdés mindig a pénzhiány. Mire nincs elég belőle?

A szociális szektorban a bérköltségek aránya a teljes működési költségen belül akár 80 százaléknál is magasabb lehet. Ki kell fizetni a dolgozókat, ezért nagyon fontos a pénzről beszélni, de ma már olyan sok más gond is van, hogy a bérrendezés önmagában nem oldaná meg az ágazat bajait, mert nem mindegy, milyen rendszerben emelünk bért.

Mit kellene tenni?

A bérrendszer a közszféra nagy részében a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényen alapul, aminek a bértábláját 2008 óta nem frissítette a kormány. Ennek a nagyon elavult bérstruktúrának a javítására találták ki az ágazati pótlékokat, de ezek miatt egy teljesen kaotikus bérrendszer alakult ki az egész területen, ami tele van anomáliákkal. A 2022-es adatok szerint például

Lehetne a szociális szektornak is külön bértáblája, mint a pedagógusoknak, de ehhez tényleg pénz kellene. Az ellenzék 50 százalékos béremelési javaslata nagyjából 200 milliárdos tételt jelentene.

Miért szedte ízekre a Fidesz a közszférát?

Az oszd meg és uralkodj elv értelme, hogy így nem kell egyidejűleg az összes közszférában dolgozó fizetését emelni. Ha mindenki külön-külön bértárgyalásokat folytat, nem lehet egységes érdekérvényesítés a kormánnyal szemben. Ha az egyik csoport húsz százalékos béremelést kap, nem lesz érdekelt az erősebb fellépésben, akiknek pedig kevesebb jutott, azok önmagukban erőtlenek a kormány elleni harcosabb fellépéshez.

Egy segítségre szoruló embernek fontos, hogy ki a fenntartója a szolgáltatásnak, amire szüksége van?

Az, hogy a fenntartói struktúra sokszínű a szociális szektorokban, nem lenne hátrányos, ha a rendszeren belül azonos feltételekkel tudna működni az egyházi, az önkormányzati, az alapítványi és egyéb civil szervezet, a nonprofit gazdasági társaság és még megjelenne bizonyos szektorokban az üzleti, nyereségorientált szolgáltatás is. Egységes rendszerben ez egy egészséges versenyt eredményezne, de Magyarországon nagyon szűkösek a kapacitások, nem tud kialakulni a versenyszituáció a szolgáltatók között, nem azonosak a működési feltételek. Gyakorlatilag csak az egyházi fenntartók vannak jó helyzetben, részben a kiegészítő normatíva miatt, részben mert ők is egyre nagyobb arányban tudnak pályázni különböző forrásokra és az utóbbi években már az intézmények tulajdonjogát is megkapták.

Nem egészséges ez a különbségtétel.

Azt írta, valódi szociálpolitika kellene. Milyen lenne ez?

A mostani kormány alapelve a munkaalapú társadalom, mindenkit a munkaerőpiacra akar visszakényszeríteni, hogy aztán a munkajövedelméből oldja meg a szociális problémáját, vásárolja meg a szolgáltatást. A másik alapelv, hogyha valaki nem képes, akkor azt kényszerítjük és nem segítjük. Gondoljon az iskolaőrségre, ami megmutatja, hogy a magatartási gondokkal küzdő gyerekeket és családjukat inkább szankcionálják és nem segítik. Gondozásban a családra terhelnek rá mindent és állami külső segítség csak akkor van, ha a család végképp nem tudja megoldani. Ez egy kőkemény neoliberális megoldás. Ezt kellene felülírni.

A legstabilabb pont egy ilyen rendszerben a szakember, ő kerül kapcsolatba a gondozásra szoruló emberekkel, de a kormány átalakította a felsőoktatást és a szakképzést is. Milyen eredménnyel?

Az orbáni gondolkodás alapján elég néhány szociális szakember, a többit oldják meg a családok. Nem véletlen, hogy a szociális szektor szakemberállománya mellékvágányra került, ami óriási hiba. A bölcsődéket is ideértve ma körülbelül egymillió ember vesz igénybe valamilyen szolgáltatási formát, ahol felkészült munkaerőre van szükség. Másrészt a szociális ellátórendszer egyik legfontosabb feladata a hátrányok kompenzálása lenne, hogy a bajban lévő vissza tudjon térni a normális társadalmi életbe, ez szakemberek nélkül nem működik. A szakemberek pedig fogyatkoznak, többen mennek el, mint ahányan jelentkeznek képzésre és a pályán maradnak. Sok szociális munkakörben ma már nem is elvárás a szociális szakirányú végzettség. Ezen túl a felmérések szerint a járvány kezdete óta további jelentős kiáramlás történt a szociális ágazatból.

Ebben az is szerepet játszhatott, hogy nincs megfelelő infrastruktúra egy járványhelyzet kezelésére?

Ez is benne van, hiszen mondjuk az idősotthonok munkája arra épült, hogy ha komolyabb egészségügyi problémák vannak, azt az egészségügyi ellátórendszer majd kezeli. Ehhez képest 2020 elején közölték a szociális intézményekkel, hogy a járványhelyzetet intézményen belül kezeljék, amire sem az ott dolgozók, sem az infrastruktúra nem volt felkészülve. Új alapra kellene helyezni az egész rendszert, ami most dobozokat csinál (idős, hajléktalan, fogyatékos, stb.) és a klienseket megpróbálja valamelyik dobozba beletenni. Ha pedig nincs a területen például fogyatékos-ellátó intézmény, akkor megpróbálja beledugni egy másik dobozba, például egy idősotthonba. A szociális intézményrendszer a 90-es évek társadalmi koncepcióját követi, de a bentlakásos intézmények terén inkább a szocialista időszak rendszere érvényesül, tehát nagyon elavult szemlélet alapján működnek. Ez a rendszer a 21. században tarthatatlan. Még 2011-ben született egy Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció, amiben kimondták, hogy teljesen mindegy, hogy azért gondozom a segítségre szorulót, mert idős, vagy mert fogyatékos, esetleg tartós beteg, arra kell fókuszálni, hogy a gondozási szükségletét ki tudjam elégíteni az állapotának megfelelően. Tehát nem dobozokat kell csinálni, hanem a kliens igényeinek megfelelően a szolgáltatási kínálatot kell összeállítani.

Sokan szorgalmazzák az utalvány alapú finanszírozás bevezetését, amikor az állam pénzt ad a rászorulóknak, hogy nekik tetsző szolgáltatásokat vásárolhassanak meg. Ezt jónak tartaná?

Szerintem ezt a közeljövőben nem szabad bevezetni, mert egy ilyen rendszer akkor működik, ha a szolgáltatói oldalon van kínálat, válogathat a segítségre szoruló. Ma Magyarországon nincs ilyen versenyhelyzet, annyira kevés a kapacitás és olyan rosszul szervezett a rendszer, hogy a kliensek versenyeznek a szolgáltatókért.

Mihez kellene nyúlni először egy kormányváltás után?

Ma bármerre nyúlunk az ellátórendszerben, logikátlanságok és felesleges párhuzamosságok jelennek meg. Ezeket mindenképpen fel kell oldani, mert rengeteg erőforrást veszít az ágazat ezekkel. Egy diagnózist, látleletet kellene csinálni, amihez meg kell kérdezni a fenntartókat, a szolgáltatókat és az ügyfeleket is. Utána kellene egy nagyon határozott szociálpolitikai jövőkép, hogy mit szeretnénk a társadalommal kezdeni és hogyan jutunk el a célunkhoz. A szociális és gyermekvédelmi törvényt is újra kellene írni, teljesen más szerkezetben, hogy a meglévő kapacitásokat jobban ki lehessen használni. A finanszírozás szerkezetét funkcionális alapra kellene helyezni.

Mennyi idő alatt lehet ezt meglépni?

Ahhoz, hogy ez a rendszer eljusson oda, ahova kell, az minimum két ciklus. Nincs értelme gyorsabb ütemben erőltetni az átalakítást, mert ha holnap beleöntenénk ezer milliárd forintot a szociális ellátórendszerbe, ennek a nagy része nem hasznosulna a rendszer strukturális problémái miatt. Hosszabb távon jó hír, hogy az ellenzék részéről látom a tárgyalási készséget arról, hogy mit akarunk kezdeni a társadalommal, de most a választás megnyerésére koncentrálnak, ami a szociális ellátórendszert közvetlenül nem érinti. Ez nem kampánytéma, mert az embereknek fogalmuk sincs róla, hogy működik ez a rendszer.