Az ellenzék szerint egy Csontváry-kép leakasztásával egyenlő, hogy az államtitkár magával vitt egy labdát

DBZOL20190605028
2022.01.24. 13:33
Folytatólagosan elkövetett lopás miatt feljelentette Brenner Koloman, az Országgyűlés jobbikos alelnöke Fekete Péter kulturális államtitkárt, miután utóbbi a Petőfi Irodalmi Múzeumból elvitte Esterházy Péter író kiállítási tárgynak minősülő focilabdáját.

A jobbikos politikus hétfői sajtótájékoztatóján Fekete Péterről szólva úgy fogalmazott:

A nyílt színen vallott arról, hogy alkalmanként a magyar polgárok közgyűjteményéből bizonyos tárgyakat sajátjaként kezel. 

Brenner Koloman szerint erre utalt Prőhle Gergely, a PIM korábbi főigazgatója is, amikor az evangélikus Gitta Könyvtár átadóján azt mondta: „Remélem, vissza is viszed ezt a labdát, kedves Péter.”

A jobbikos politikus ebből a különös államtitkári szokásból következtetett a „fideszes egypárti túlhatalom erkölcstelenségére”,

hozzátéve, hogy a most Fekete Pétert védők között az a Baán László kormánybiztos is ott van, aki annak idején festményeket adott kölcsön, illetve Demeter Szilárd, aki a PIM vezetőjeként olyan tévéműsort támogatott, melyben az európai németség kiirtásán viccelődtek.

Most ugyan csak egy focilabdáról van szó, de Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője szerint az ügy súlya pontosan ugyanaz, mint ha Fekete Péter a Nemzeti Múzeumból egy Csontváry-képet akasztott volna le a falról.

Azt gondolják, hogy a saját show-műsorukhoz felhasználhatják azokat a közkincseket, amelyek nem a múzeumé, hanem a miénk, magyar embereké

– jelentette ki Barabás Richárd.

Nem lepné meg, de az ügy egy lehetséges lezárásának nevezte Halmai Róbert, a Momentum kultúrpolitikusa, ha a kormányzat elővenne egy olyan kölcsönzési szerződést, mely egyébként lehetővé teszi, hogy ilyen műtárgyakat az államtitkár kivehessen múzeumokból.

Azt is kifogásolta, hogy decembertől a Petőfi Irodalmi Múzeum az egész országos alkotóház-hálózatra „rátette a kezét”, és egy esetleges kormányváltás idején sem tudják majd „mindannyiunk közös kincseként” használni azokat a művészek Demeter Szilárd engedélye nélkül.

Ha ezt komolyan gondolja, akkor ez becsületsértés

reagált korábban Fekete Péter a jobbikos Brenner Koloman Facebookon tett nyilatkozatára, amelyben feljelentést helyezett kilátásba. „Természetesen szó sincs arról, hogy én bárhonnan bármit önkényesen hoznék el” – szögezte le az Emmi kultúráért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

(Borítókép: Barabás Richárd. Fotó:  Balogh Zoltán / MTI )