Bár szerette, hogy felszabadultnak érezhette tőle magát, Bella Hadid hat hónappal ezelőtt mégis felhagyott az alkoholfogyasztással: képtelen volt tartani a mértéket. 

Alkoholproblémáiról az InStyle magazinnak vallott kendőzetlen őszinteséggel a 25 éves szupermodell. Mint azt elárulta: ha ivott, képtelen volt kontrollálni magát. Fél év alkoholstop után azonban már szükségét sem érzi annak, hogy a pohár fenekére nézzen.

Jócskán kivettem a részem az ivásból. Imádtam az alkoholt, és eljutottam arra a pontra, hogy le kellett mondanom bizonyos programokat, mert úgy éreztem, ha iszom, akkor képtelen leszek kontrollálni magam. Már nem érzek késztetést arra, hogy alkoholt fogyasszak, mert már pontosan tudom, milyen hatással van rám. Ha hajnali háromkor magamhoz tértem, borzasztó szorongás tört rám, azon agyaltam, amit évekkel ezelőtt, a középiskola végén fogadtam meg. Nem érek el semmit az ivással, csak fájdalmat okoz és stresszelek tőle

– magyarázta a modell, aki tavaly novemberben egy tucat sírós szelfit osztott meg Instagram-oldalán, hogy tudassa: mennyire nincs jól lelkileg. Akkor azt mondta, évek óta minden este sír.

(Mirror)