Szigorít az adóellenőrzéseken a héten a NAV

Nemzeti Adó- és Vámhivatal, dohány NAV bevetési osztály, dohányipar, sajtótájékoztatót tartanak
A hazai dohányipar szereplői és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtótájékoztatót tartanak. Téma: a hazai feketekereskedelem állapota
Vágólapra másolva!
Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 4. héten.
Vágólapra másolva!

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai január 24. és február 4. között Budapesten ellenőrzik a szépészeti és fizikai közérzetet javító szolgáltatókat.

A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai január 24. és február 6. között a ruha- és cipőértékesítőket ellenőrzik.

Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai január 24. és 30. között

  • kedden Pécsett, a kisállatboltokban,
  • szerdán Siklóson a zöldség- és gyümölcskereskedőknél,
  • csütörtökön pedig Pécsett, a kávézókban

ellenőriznek. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai január 24. és 28. között ellenőrzik az online pénztárgépek adatkommunikációját Miskolcon, Ózdon, Tiszaújvárosban, Sátoraljaújhelyen, Szerencsen és Mezőkövesden.

Ezen túlmenően vizsgálják a nyugta- és számlaadást és az alkalmazottak szabályszerű foglalkoztatását.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Fejér megye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai január 24. és 28. között az alábbi településeken ellenőriznek:

  • január 24. hétfő: Dunaújváros
  • január 25. kedd: Mór
  • január 26. szerda: Pázmánd
  • január 27. csütörtök: Pusztaszabolcs
  • január 28. péntek: Nádasdladány

Az igazgatóság kollégái ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint a foglalkoztatás szabályszerűségét.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai január 26-án a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai januárban a megyei vendéglátóhelyeken, éttermekben, gyorséttermekben ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 4. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • január 24. hétfő: Martfű és környéke
  • január 25. kedd: Jászberény és környéke
  • január 26. szerda: Szolnok és környéke
  • január 27. csütörtök: Tiszafüred és környéke
  • január 28. péntek: Újszász és környéke

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát és az alkalmazottak bejelentését.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai január 24. és 28. között a zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőrzik.

Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.

Illusztráció Fotó: Bielik István - Origo

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága január 24. és 28. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • január 24. hétfő: Pásztói járás
  • január 25. kedd: Balassagyarmati járás
  • január 26. szerda: Szécsényi járás
  • január 27. csütörtök: Salgótarjáni járás
  • január 28. péntek: Bátonyterenyei járás

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a sörözőkben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 4. héten azokat az online pénztárgépeket ellenőrzik, amelyek szüneteltetését vagy újra üzembe helyezését – a beérkező adatok alapján – elmulasztották az üzemeltetők.

A revizorok továbbra is ellenőrzik év végi leltárak meglétét, valamint az építőiparban a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai január 24. és 28. között a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét.

  • január 24. hétfő: Nagymányok
  • január 25. kedd: Paks
  • január 26. szerda: Dunaföldvár
  • január 27. csütörtök: Tamási
  • január 28. péntek: Szekszárd

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai január 19. és február 6. között a ruha-, cipő-, és a távol-keleti árukat értékesítőket ellenőrzik.

A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek használatát, valamint az áruk eredetét vizsgálják.