Tudomány zöldövezet

Olajkatasztrófát okozott Perunál a tongai kitörés

A limai állatkert szakemberei több tucat tengeri madár, köztük fenyegetett pingvinek megóvásán dolgoznak – írja az AFP. Az állatok azt követően kerültek veszélybe, hogy a január közepi tongai vulkánkitörés okozta cunami miatt nagy mennyiségű nyersolaj terítette be a perui partokat.

A katasztrófa után több mint 40 madarat, köztük Humboldt-pingvineket szállítottak a Parque de Las Leyendas állatkertbe. Liseth Bermudez biológus szerint minden tőlük telhetőt megtesznek, de egyelőre nem tudni, mi lesz a madarakkal. Az állatokat speciális tisztítószerekkel fürdetik, hogy megszabadítsák őket a szennyeződéstől, emellett gombaellenes és antibakteriális gyógyszereket, valamint vitaminokat is kapnak.

Carlos REYES / AFP

„Soha nem láttunk ehhez hasonlót Peru történetében” – mondta Bermudez.

Peruban azt követően hirdették ki a környezeti vészhelyzetet, hogy közel egymillió liter olaj áramlott a tengerbe.

A tongai kitörés keltette hatalmas hullámok épp akkor értek el egy tartályhajót, amikor arról kirakodtak. Az érintett hajó a spanyol Repsol vállalaté, a cég tagadta felelősségét, mivel a hatóságok nem adtak ki figyelmeztetést a közelgő hullámok miatt.

A szennyezés komoly károkat okozott a természetnek, a halászatnak és a turizmusnak, a takarítás jelenleg is zajlik. Guillermo Ramos, a Serfor erdészeti szervezet biológusa szerint amennyiben az olaj jobban szétterjed, még több állat fog meghalni. A szakértő hozzátette, a terségben rengeteg elhullott madarat és tengeri vidrát találtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik