kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

10 százalék körüli bérkorrekció jöhet

Vegyesen reagál a piac a minimálbér, garantált bérminimum 19,5%-os emelésére. A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége szerint összességében nagyságrendileg 10% +/- 2% -os piaci bérkorrekció prognosztizálható.

Csizmadia Gábor, az MMOSZ elnöke-
images

Több kategóriába sorolhatók a cégek, az infláció figyelembevételével összességében nagyságrendileg 10% +/- 2% teljes piaci bérkorrekció várható" – foglalta össze eddigi tapasztalatait Csizmadia Gábor, az MMOSZ elnöke (a fotón). Akik a novemberi háromoldalú megállapodást követően már tavaly korrigálták a minimálbér közeli fizetések egy részét, ennek egyik pozitív hozadékaként, erősítették a munkavállalói megtartás esélyét, s ezen keresztül csökkenteni tudták a fluktuációt. „A tapasztalatok alapján a munkavállalók felé ez jó döntésnek bizonyult.” Olyan cégekre is van példa, akiknél a bérstruktúra ugyanezen a szinten volt, s a törvényi kötelezettségnek eleget téve, idén emeltek az előírt mértékben. Azokat a piaci szereplőket, akik a minimálbérnél, garantált bérminimumnál jóval magasabb bérsávban foglalkoztatnak, nem érinti a változás. Általános gyakorlat náluk, hogy január 1-je és június közötti időszakban korrigálják a béreket, amelyben szempont annak várható piaci hatása. Mivel sok esetben külföldi a tulajdonos, elcsúszik a pénzügyi év nyilvántartása a naptári évtől. A kölcsönzött dolgozók tekintetében elmondható, hogy „a munkáltatókat a piaci trendekről tájékoztatva, szövetségünk hatékony közbenjárásának és a munkaerő-piaci nyomásnak köszönhetően, ma már nem csak az ekvivalencia elvének törvényi kötelme szerinti 183 napot követően, de a munkába lépés pillanatától egyenlő bérrel és egyenlő esélyekkel indulnak a saját foglalkoztatottakkal.”

Az elnök szavai szerint, 65.000 betöltetlen állás van ma Magyarországon, amit várhatóan megdupláznak a folyamatban lévő, idén lezáruló ipari beruházások. Miközben a szinte teljes foglalkoztatás alacsony munkanélküliségi rátával párosul a piacon, egyre nagyobb szerepet kap az automatizálás, illetve a félautomatizálás, ami kvalifikáltabb munkavégzés lehetőségét biztosítva emeli magasabb szintre a humán erőforrást. Hangsúlyozta, a béremelés fontossága és szerepe, hogy csökkenti a fluktuációt, néhány területen már tetten érhetően segíti lépésről lépésre a felzárkózást az európai bérszínvonalhoz, valamint csökkenti az elvándorlás mértékét és adott esetben hazacsábítja a külföldön dolgozó magyarokat.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk