ALKOTÁS

Megdöbbentő vallomás: Kitálal a drogügyeiről Aurelio

Létrehozva: 2022.01.24.

A Való Világ egykori győztese hamarosan börtönbe vonul. Hogy a több mint 3 éves büntetés után a szerelme ott várja-e majd a kapunál, még Aurelio számára is kérdéses. Egy azonban biztos: a rács mögött megírja az önéletrajzi könyvét.

Senkit sem akar várakozásra kényszeríteni börtönbüntetése miatt Aurelio Caversaccio, főleg nem a számára egyik legfontosabb embert, a szerelmét. A Való Világ győztes tudja, hogy a „szeretetük ereje úgyis megmutatja majd a helyes utat”.

Nem akarom olyan helyzetbe kényszeríteni, amit nem akar. Aki engem szívből szeret, az úgyis megvár – kezdte a Bors megkeresésére Aurelio,

A 30 éves fiatalember elmondta, nem azért van együtt a párjával, hogy bármilyen kéréseik legyenek egymás felé.

Bízom a szerelmünkben és a szeretetében. Nagyon hálás vagyok az elmúlt 1,5-2 évért, amit végig csinált velem. Ő is nagyon átérzi ezt a stresszt, sokat aggódik miattam nagyon – tette hozzá a valóságshow-hős.

Aurelio nem szereti a bizonytalanságot és törekszik úgy élni az életét, hogy ne is legyen benne kétely és kétség.

Nem vagyok bizonytalan semmiben sem az életemben. Ha bármiben is az lennék, már régen felakasztottam volna magam

 – mondta a kemény szavakat a Borsnak Aurelio, aki ezek szerint titkon kapcsolatában is erős biztonságot érez.

Fotó: Bors

Aurelio a börtönben igyekszik majd elfoglalni magát és minél kevesebbet gondolni a legnagyobb félelmére, arra, hogy be van zárva.

Lassan egy évtizede, húszéves korom óta körvonalazódik bennem, hogy szeretnék egy önéletrajzi könyvet írni, de tartalmilag most tudom jóhiszeműen megtölteni – mesélt lapunknak terveiről.

A könyvben Aurelio őszintén írna az életének fontos mozzanatairól, nem kihagyva a drogügyeit, az emberrablást, szüleivel való kapcsolatát és természetesen a párkapcsolati legendáit sem.

Ezek nem részegen kitalált történetek. Le akarom írni, hogyan jutottam a pokolból a mennybe és onnan vissza a pokolba. Remélem, hogy innen újra a mennybe mehetek – bizakodott a jövőjéről a bajai fenegyerek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715069711
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megjött a várva várt bejelentés: kiderült, mennyiért tankolhatunk szerdától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715069711
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715069711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715069711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715069711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja