ÉVOSZ: 2022-ben az építőipar 5-6 százalékkal bővülhet

Az építőipari cégek véleménye és a rendelésállomány alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 2022-ben is az ágazat növekedésére számít, ennek üteme várhatóan 5-6 százalékos lesz - közölte az ÉVOSZ hétfőn az MTI-vel.Úgy vélik, az idén is a lakásépítés és felújítás, valamint az ipari szektor részére készülő csarnoképületek és logisztikai létesítmények adják majd az építőipar teljesítményét. Eközben a mélyépítés (út, vasút és infrastruktúra építés) területén nem számítanak bővülésre.
    

Ez utóbbit azzal magyarázzák, hogy Magyarországon országgyűlési választások lesznek tavasszal, ez az időszak pedig egy beruházási ciklus végét is jelenti. Ezért kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani, ami elsősorban az infrastrukturális beruházásokat érinti. Ugyanakkor jelezték, hogy ez a magánszektornak jó hír, hiszen több lesz az elérhető szabad kapacitás, és 2022 végére a kereslet-kínálat csaknem egyensúlyi helyzetbe kerülhet.
    

Az ÉVOSZ adatai szerint nagyságrendileg 35 ezer lakás, új építésű ingatlan van kivitelezés alatt, ebből megközelítőleg 25 ezer készülhet el a mostani szerződésekből kiindulva. A lakásépítés területén kiemelten fontos a Magyar Nemzeti Bank zöld otthonteremtési programja, amely a magasabb inflációs környezetben is kedvező kamatozású hitellel segíti a lakásépítést. Mindezek mellett pedig idén körülbelül 250 ezer lakást újíthatnak fel.
    

Az ÉVOSZ szerint az ágazat számára 2022-ben problémát jelent, hogy a járványhelyzet továbbra is lassítja és drágítja a kivitelezéseket, a képzett munkaerő hiánya és az alapanyagok áremelkedése szintén mérsékli az ágazat teljesítőképességét. Jelezték: az építőanyagoknál 10 és 15 százalék közötti áremelkedés bontakozhat ki az első negyedév végére 2021 végéhez képest, ez duplája az elmúlt évek elején tapasztalt 5-9 százalék közötti árváltozásnak. Az első félévben még érezhető lesz az ellátási láncok akadozása, mivel nemcsak Európából, hanem a Távol-Keletről is jelentős mennyiségben érkeznek az országba import alapanyagok és építési termékek.
    

A szövetség arra is rámutat, hogy az építőipar számára az elmúlt öt évben a szakmunkás- és mérnökhiány jelentette a legnagyobb akadályt, a foglalkoztatási nehézségek pedig az idén is kihívás elé állítják az ágazatot. Kiemelték, hogy a 2013. évi foglalkoztatási mélyponthoz képest jelenleg mintegy 125 ezerrel több embert foglalkoztat az ágazat, mintegy 375 000 ezer dolgozónak biztosít állást. A létszámbővülés azonban főként a segédmunkások és betanított munkások körének bővülését jelentette.
    

Mindezek miatt az ágazati munkaerőpiacot továbbra is jellemezni fogja a munkaerő keletről nyugati irányba áramlása. Az ÉVOSZ szerint ezért nagy figyelmet kell fordítani az idén is az unión kívüli, úgynevezett harmadik országból érkező szakmunkások és mérnökök magyarországi foglalkoztatására.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Felhőkarcoló alkatrészekből bútorok

Felhőkarcoló alkatrészekből bútorok

A Niceworkshop tervezőstúdió két új kollekciót adott ki, amelyek az Aged Form Line és a New Form Line névre hallgatnak az imprint Format újrahasznosítására. A darabok alumínium zsaluzatból készülnek, amelyeket nagy méretű épületek betonozására használnak.

A népies építészetet és a hagyományos anyagokat ünnepli a haidarábádi étterem

A népies építészetet és a hagyományos anyagokat ünnepli a haidarábádi étterem

A Telugu Medium, egy 500 négyzetméteres vendéglátóipari vállalkozás, mely az építészeti találékonyság bizonyítéka. A Sona Reddy Studio által irányított, Anjali Miriyala és Jemy Joy alkotta tehetséges csapattal közösen kialakított tér az örökség és a kulináris kiválóság egyedülálló fúzióját testesíti

Az ‘Adam Sheet’ egy áttetsző és mosható szövet, amely újrahasznosított almahulladékból készül

Az ‘Adam Sheet’ egy áttetsző és mosható szövet, amely újrahasznosított almahulladékból készül

A Studio Sozai Center újrahasznosítja az almahulladékot, az almatörkölyt, ebből lesz az ‘Adam Sheet’, mely egy organikus, áttetsző és mosható anyag, amely megőrzi a gyümölcs vöröses-barna árnyalatát.

Építészeti díjat nyert a kaliforniai egyetem kortárs kápolnája

Építészeti díjat nyert a kaliforniai egyetem kortárs kápolnája

Ez a San Diegó-i keresztény magánegyetem a meglévő imakápolnát egy bensőséges, istentiszteletre, személyes elmélkedésre és imádságra alkalmas helyiséggel cserélte ki. Az új kápolna tervezése két inspirációra épül: a nyugodt tengerparti környezetre, valamint az építmény spirituális és tudományos horg

Befejezetlen megjelenéssel bájol el az 'Unfinished Home'

Befejezetlen megjelenéssel bájol el az 'Unfinished Home'

A torontói tervezőstúdió, a Workshop Architecture Inc. alkotta meg az Unfinished Home projektet, amely egy előregyártott ház, szabadon álló szerkezettel. A belső teret a kékre festett, hangsúlyos részletek határozzák meg.

“A-FRAME” családiház építés Magyarországon

“A-FRAME” családiház építés Magyarországon

Első ránézésre az “A-FRAME” -azaz A-keretvázas házak formavilága egy alpesi vagy skandináv vidéki házra emlékeztethetnek. A teljesen személyre szabható ház maga egy nyeregtető forma és (általában) egyenlő szárú háromszög a formáját ölti.

Okozott-menedékhely nyújt luxust a zord alpesi környezetben, Ausztriában

Okozott-menedékhely nyújt luxust a zord alpesi környezetben, Ausztriában

A 2009-ben megnyitott kis hegyi falut 15 faház és három villa alkotja, amelyeket hegyi fenyők, alpesi rózsák és áfonyabokrok dús növényzete vesz körül. Az ősi ház és a szomszédos birtokok több mint 200 éve az Oberlader család tulajdonában vannak.

3D-nyomtatott előregyártott házak egyre népszerűbbek az USA-ban 

3D-nyomtatott előregyártott házak egyre népszerűbbek az USA-ban 

Az építőanyagok drágulása miatt az építők és a fejlesztők a hagyományos házépítési módszerek alternatíváit keresik, hogy segítsenek a lakáshiány kezelésében. Erre válaszul az építési technológia egyik növekvő területe a 3D nyomtatás.

A leg-egyedibb otthon, amit valaha láttál

A leg-egyedibb otthon, amit valaha láttál

A 75.9 House egy szénafarmon épült ház a kanadai Csendes-óceán északnyugati részén. A projekt egy olyan technikát alkalmaz, amely során a betont rétegelt lemezből készült bordaszerkezetekbe helyezett szövet zsaluzatba öntik, így falak és oszlopos tetőformák keletkeznek.

A Wallmakers újrahasznosított műanyag játékokat szőtt ennek az indiai otthonnak a földből készült homlokzatába.

A Wallmakers újrahasznosított műanyag játékokat szőtt ennek az indiai otthonnak a földből készült homlokzatába.

A Wallmakers Toy Storey Residence projektet az észak-keralai Vadakara városában a műanyaghulladékot szoborszerű és fenntartható otthonná alakítja át. "Lépett már valaha LEGO-kockára?" - kérdezi Vinu Daniel, a Wallmakers vezető építésze. Ez a látszólag hétköznapi élmény mélyebb vizsgálódást

http://ujhazak.com