Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Friss hírek érkeztek a koronavírussal kórházba került Kunhalmi Ágnesről

2022. jan 24. 6:51
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
A képviselő megjegyezte, hogy nem tudja mi történik, ha nincs beoltva / Fotó: Zsolnai Péter

A képviselő megjegyezte, hogy nem tudja mi történik, ha nincs beoltva / Fotó: Zsolnai Péter

Az MSZP társelnöke nehéz napokon van túl, és a múlt hét csütörtök óta gyakorlatilag csak aludt.

A Blikk is beszámolt róla, hogy Kunhalmi Ágnes csütörtök este Facebook-oldalán közölte, hogy ő is megfertőződött a koronavírussal, a tünetei pedig olyan súlyosnak bizonyultak, hogy a Honvéd kórházban kötött ki.

Azóta nem sok mindent lehetett tudni a képviselőről, ám Kunhalmi vasárnap este friss hírekkel jelentkezett.

(A legfrissebb hírek itt)

„Napokig nem volt nálam telefon, így nem is tudtam, mennyien írtatok. Lényegében csütörtök óta csak aludtam, de már itthon vagyok– kezdte bejegyzését a politikus, aki megköszönte a sok támogató üzenetet, amit az elmúlt napokban kapott, majd írását így folytatta:

Erre valóban nem lehet felkészülni. Pontosabban fel lehet az oltással. Nem tudom, mi történik, ha nem vagyok beoltva. Nehéz napokon vagyok túl, az orvos szerint most már jobb lesz. Várom, hogy ennek vége legyen. Minden covidos betegnek gyógyulást és főleg kitartást kívánok! És még egyszer köszönöm mindenkinek, aki írt és gondolt rám!

– közölte az MSZP társelnöke.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

Rajongsz a sportokért? Mi is!

Exkluzív hírekkel, naprakész eredményekkel és izgalmas szurkolói tartalmakkal várunk, hogy mindig képben legyél kedvenceidről! www.sportal.hu - Együtt a lelátón!

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Kunhalmi Ágnes Koronavírus kiengedték kórház gyógyulás otthon pihenés MSZP-Párbeszéd