Tinder

Társkeresőn talált rá a szerelem a válogatott focistára

szs

Létrehozva: 2022.01.23.

Egykor rajongásig kedvelt edzője, néhai Verebes József azt nevelte Kékesi Rezsőbe, hogy soha ne adja fel, mert bizonyosan elnyeri méltó jutalmát. Bizony, Mágus ezt is jól tudta, hiszen a 64 éves labdarúgóra rátalált a boldogság.

Azonos az érdeklődési körük @ Facebook

Az egykori pengés középpályás bevallja, utóbbiban, azaz a kései szerelemben már nem nagyon hitt, de a csoda megtörtént a négyszeres válogatott MTK-futballistával, Kékesi Rezsővel.

– 2017-ben váltam el magyar feleségemtől Svájcban, ott a légiós élet, a futball után addig dolgoztam, ameddig most 28 éves, Yverdonban orvosi asszisztensnek tanuló leányom, Fruzsina él – folytatja. 

Miután a financiális alapokat megteremtette leánya boldogulásához, hazatért, elvégre szülőhaza csak egy van. A 64 éves, Verebes Mágus által Rőzsének becézett középpályásra tavaly aztán rátalált a szerelem.  

"Meglátja, Mester, menni fog!" - ezt énekelte az MTK futball-együttese. A mikrofonnal Kékesi Rezső, mellette a Verebes Mágus, a kék-fehérek edzője       Fotó: Facebook

–Egykori bokszoló barátom, Kiss Zoltán a tudtom nélkül feltett a Tinderre, és szinte azonnal válaszolt egy hölgy. Karolin azóta is a kedvesem. Jellemvonásaink tökéletesen passzolnak egymáshoz, érdeklődési körünk is azonos. Fodrásznőként Kispesten bérel széket, amint teheti, rohan haza, én pedig nyugdíjas futballistaként az ügyes-bajos dolgok intézésébe segítek be.

 A nála tizennégy évvel fiatalabb hölgyet rajongásig szereti, gyakorta ruccannak le az exválogatott labdarúgó nagynénje Zamárdiban lévő nyaralójába, háborítatlanul élvezik a vizet, nyugalmat.

 –Karolin remekül főz, az én szájízemnek megfelelően készíti a töltött káposztát, a húsgombócokat káposztalevél mellőzésével tálalja. Mondhatom, mennyei, bár bevallom, én inkább leveskedvelő vagyok.

 S mivel Kékesi két egykori csapattársával, Gáspár Józseffel és Boda Imrével olykor tiszteletét teszi a kék-fehérek futballmeccsein, Karolin is vele tarthatna. De nem teszi.

 –Erre a szerelmem azt mondja, a futball az én felségterületem, annak élvezetében nem zavar.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713491111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713491111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713491111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713491111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget