Holttestre bukkantak egy Győr-Moson-Sopron megyei településen

Forrás: Shutterstock -
katasztrófavédelem tűz lakástűz halálos baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tűz ütött ki egy családi házban a Győr-Moson-Sopron megyei Agyagosszergényben vasárnap. Az ingatlanban egy embert holtan találtak a tűzoltók – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese az MTI-t.

Dóka Imre a közleményében azt írta: kora délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Agyagosszergényben, a Dózsa utcában egy családi ház 12 négyzetméteres szobájában korábbi tűz nyomait észlelték. A helyiségben a fotel, az ágy és egy hősugárzó égett. A katasztrófavédelem a tűz pontos keletkezési okát és körülményeit vizsgálja.

A szobában egy embert holtan találtak, feltehetően füstmérgezést szenvedett

– közölte a szóvivő-helyettes.

Holttestet találtak egy Agyagosszergényben kigyulladt családi házban (A kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

Dóka Imre kiemelte, hogy a hideg időben megemelkedik a lakástüzek száma. A tüzelő és fűtő berendezéseknél fontos a megfelelő tűztávolság betartása, azok közvetlen közelében ne tároljunk éghető anyagot – figyelmeztetett a katasztrófavédelem munkatársa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.