Kultúra koronavírus

Kovács Ákos szerint a koronavírus gyönyörű kínai laboratóriumban amerikai pénzből kifőzött kis víruska

Szigetváry Zsolt/MTI
Szigetváry Zsolt/MTI

Szombaton koncertezett a Papp László sportarénában Kovács Ákos, olyan illusztris vendég jelenlétében, mint Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Facebookon egy fotóval számolt be a látogatásáról. Az énekes-dalszerző-író-filmrendezővel a koncert után a Blikk készített videóinterjút, melyet a 444 szemlézett, és melyben nemcsak arról beszélt, hogy ugyanúgy izgult, mint az első fellépése előtt, hanem a koronavírusról is megosztotta gondolatait, pláne, hogy ezt a koncertet már kétszer el kellett halasztaniuk a járvány miatt.

Ákos ezután megjegyezte, hogy bár szeretnék visszakapni a normális életüket a zenésztársaival együtt, nem tudja, „hogy a világ urai ezt szeretnék-e, de a normális emberek túlnyomó többsége biztosan ezt szeretné.” Azt is elmondta, ő maga nagyon megszenvedte a vírust, miközben a családtagjai enyhébb tünetekkel megúszták.

Nagyon érdekes volt látni, amikor a zenésztársak pozitív tesztet produkáltak, az egyik oltott volt, a másik nem volt oltott. Igazából nem nagyon válogat ez a gyönyörű kínai laboratóriumban amerikai pénzből kifőzött kis víruska

– folytatta Ákos, aki aztán azt is elmondta, nagyon aggódik amiatt, mi lesz a világból, ha nem kerekedik felül nagyon hamar a józan ész:

Én nem tudom, hogy mit hoz a jövő, mindenesetre azt gondolom, hogy ha a józan ész nagyon hamar nem kerekedik felül a világon vagy mi normálisabb, visszafogottabb, józanabb emberek nem hallatjuk a szavunkat és nem állunk ki magunkért és nem teszünk valamit, akkor nagyon nagy gáz lesz. Mert ez most már nem játék. Ha Ausztriára nézek, Ausztráliára nézek, az Egyesült Államokra nézek, csupa rossz példát látok magam előtt. Tehát aggódom magunkért, aggódom a hazánkért, aggódom a hazánkban élő minden emberét, nyilván a családomért, aggódom a világért. Most ez nem úgy néz ki, hogy ülök otthon és embriópózba pöngörödve aggódom, hanem hát szeretném a szavamat hallatni. A dalaimban minden benne van, amit erről gondolok, nem is kell a sorok között olvasni, ha valaki meg akarja érteni, hogy miről van itt szó.

Ákos arról is beszélt, nemsokára elkészül első kisjátékfilmje, melyet remél, hogy még tavasszal be fognak mutatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik