Édesanyjával együtt tűnt el másfél éve Csulak Fanny - Édesapja azóta is kétségbeesetten keresi

Forrás: Shutterstock -
eltűnt gyermek eltűnt Csulak Fanny Interpol
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csulak Levente a Családinet.hu portálnak adott interjút: azt reméli, hogy valaki információkkal tud neki szolgálni lánya hollétéről. Fanny és édesanyja már több mint másfél éve tűnt el, titokzatos körülmények között.

Csulak Levente és Fanny édesanyja nem sokkal a kislány születése után váltak el, de a felügyeleti jog közös maradt. A kislány és édesanyja azonban a nyári szünet ideje alatt nyomtalanul eltűnt. Az asszony nem elérhető azóta sem, sem telefonon, sem a közösségi oldalakon.

"A nyári szünet mindig úgy volt felosztva, hogy 1 hónap nálam es 1 hónap az anyukájával. Most sajnos nem nálam volt az első időszakban. Utoljára június 17-én adtam le Fannyt az iskolában, és azóta nem láttam szegényt. Csak telefonon beszéltem vele minden második nap. Utolsó beszélgetésünk 2020. július 17-én volt a lányommal, utána kikapcsolta a saját és Fanny telefonját is, és nyomtalanul eltűntek. Nagyon furcsa volt az egész, alig akart megszólalni Fanny. Amikor kérdeztem, hogy mit csináltatok ma szívem, halkan annyit mondott, hogy otthon vannak és játszottak. Úgy köszönt el, hogy szeretlek apa. Ezek voltak az utolsó szavai az eltűnése előtt" - mondta a lapnak a kétségbeesett édesapa, aki a rendőrséghez fordult. Egyből azt sejtette, hogy külföldre mentek, a kislányt az Interpol is keresi, mivel az édesanyja elrabolta. Levente maga is minden követ megmozgatott, hogy megtalálja kislányát, de nem járt sikerrel. Ugyanott tart, ahol a első napon.

"Az elején úgy éreztem, mintha csak egy rossz álom lenne, amiből nem tudok felébredni. Az első napokban, hetekben annyira magam alatt voltam, hogy teljesen tehetetlennek éreztem magamat, azt gondoltam, soha többet nem fogom őt látni. Nehezen, de összeszedtem magam annyira, hogy bár most is csak túlélem a napokat, de legalább már dolgozom, tervezek, gondolkozom, hogy mit tehetnék, és reménykedem. Reménykedem, hogy egyszer kopogtat az ajtónkon, rám mosolyog, és azt mondja: - "Szia, apa!" - majd megöleljük egymást" - mondta az édesapa, aki bízik benne, hogy most megjelenő cikkek hatására valamiféle információhoz jut.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.