Tudtad? Ha nem hordasz sapkát, ez történhet veled nagy hidegben

Berényi Bianka
GettyImages-170278191

Testünk négy alapvető módon veszíthet hőt: párolgással (izzadsággal), hidegebb felülettel való érintkezéssel, hősugárzással, illetve ha szél éri. Ahhoz, hogy megértsük, miért fontos sapkát viselni a téli hidegben, meg kell értenünk, hogyan veszít testünk a hőből.

Sapka, sál, kesztyű... A jó öreg hármas kombináció, amely sokszor hagyta el anyáink és nagyanyáink száját az előszobai öltözések közepette. Vegyél fel sapkát is, kisfiam, mert lefagy a fejed. Nos, igen, de még ennél is több kárt okozhatunk a testünknek, ha a farkasordító hidegben úgy döntünk, nem viselünk sapkát. 

Igen, tudjuk, lelapul tőle a hajunk, és a frissen mosott hajra sem a legjobb érzés sapkát húzni, azonban viselésével rengeteget teszünk egész testünk védelméért. A sapka célja, hogy védje a testet a kihűléstől.

Hogyan veszíthetsz hőt a téli hidegben?

Testhőt veszítünk, amikor izzadunk. Más hideg felülettel való érintkezési folyamat során is ez következik be. A testünk a hőmérsékleténél hidegebb felületet vagy tárgyat érint például, amikor a lábunk a járdához ér. Ilyenkor a testhőnk átadódik a hidegebb tárgynak. Ha a hóban fekszel, vagy olyan tevékenységet folytatsz, ahol a fejed hideg helyen van, nedves felülettel érintkezhet, sokkal könnyebben kihűlhetsz. 

A konvekció pedig az a folyamat, amikor a szél gyorsabban veszi el a testünk hőjét. Ez az oka annak, hogy jobban fázunk egy szeles napon, mint egy szélcsendes napon. Észrevetted valaha, hogy egész jól érezted magad kint, nem is fáztál,  majd egyszer csak feltámadt a szél, és hirtelen megborzongtál? Azért, hogy a szél ne vegye el a tested hőjét, ajánlatos sapkát viselned. 

Testünk hősugárzása a harmadik módja annak, hogy elveszítsük a hőt. Hősugárzás akkor következik be, amikor a testnek olyan részeit hagyja el a hő, amelyek testünk átlagos hőfokánál alacsonyabb hőmérsékletnek vannak kitéve, magyarán szabadon vannak, és nem takarja őket semmilyen felület.

Fontos, hogy sapka nélkül ne induljunk el a téli hidegben
Fontos, hogy sapka nélkül ne induljunk el a téli hidegben

Hipotermia: sapka nélkül könnyen kialakul

Ha mindezek a tényezők tartósan fennállnak, akkor jön a hipotermia állapota. A hipotermia a hideg miatt bekövetkező legdurvább állapotok egyike. Ha rétegesen öltözünk, és sapkát viselünk, védve ezzel azokat a területeket is, ahol vékonyabb a bőrfelület, és ezáltal gyorsabban hűlhet ki (arc, fül, fejbőr), azzal megakadályozhatjuk a tartós átfázást. A hajunk védelme is a sapka által biztosított, mert ha nem védjük hajszálainkat a hideg ellen, azok meggyengülhetnek. Testünk 36,5-37,5 °C-os hőmérsékleten funkcionál normálisan. Ezen a hőmérsékleten létfontosságú szerveink azt teszik, amit egyébként is tenniük kell: agyunk teljes készenlétben van, szívünk meleg vért pumpál az egész testünkbe, tüdőnk friss levegőt szív be. Amint azonban testhőmérsékletünk ez alá a hőfok alá csökken, testünk remegni kezd, és a hipotermia kezd beállni.

Ilyenkor finom jelek és tünetek jelentkeznek, olyan fokozatosan, hogy észre sem veszed, amíg csak késő nem lesz. A kóros kihűlés jelei közé tartozik a hidegrázás, a beszédzavar, a vacogás, a zavartság és a rendkívüli álmosság. Ráadásul nem is kell nulla fok alatti hőmérsékletnek lennie ahhoz, hogy a hipotermia beálljon. Szárazföldön a hipotermia megelőzésének legjobb módja a megfelelő rétegek viselése, amelyek elvezetik a nedvességet, szigetelik a testet, távol tartják a szelet és a vizet egy külső réteggel. A téli sapka és az egyéb megfelelő anyagú ruházati rétegek viselése tehát csökkenti a fagy miatti halál kockázatát. 

A fagyás leggyakrabban a kezünket, ujjainkat, lábfejünket, lábujjainkat, fülünket, orrunkat és arcunkat érintheti.

A fagyás kezdeti szakaszában a szövetünk élénkpirossá válik, és szúró érzést érzünk. Ha tartósan hidegben kell tartózkodnunk, és a hideg miatt nem érezzük már a tagjainkat, erősen ki is pirosodtak, vagy egyéb kellemetlen érzésünk van a hideg következményeként, akkor érdemes esetleg egy orvossal is megnézetni. A fagyás előrehaladott stádiumai ugyanis nemcsak a bőrszövetet, hanem az izmokat és a csontokat is károsítják. Súlyos fagyás esetén pedig a végtag amputációja sajnos az egyetlen kezelés.

Természetesen nem elég, ha csak sapkát hordunk, a kabátnak és minden másnak is megfelelő védelmet kell nyújtania a test számára, de a sapka viselése valóban kiemelt fontosságú a fagyás ellen.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek