A tudósok szerint megvan a szuperélelmiszer, ami véget vethet az éhezésnek

Vágólapra másolva!
A tudósok szerint az enset, egy Etiópiában termő banánféle lehet az új szuperélelmiszer, és életmentő választ adhat az éghajlatváltozásra is - írta a BBC News.
Vágólapra másolva!

Az Environmental Research Letters című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint a banánhoz hasonló növény akár százmilliónál is több embert lenne képes táplálni a globális felmelegedés korában.

Az enset (Ensete ventricosum) növény, amelyet etióp vagy "hamis banánként" is emlegetnek, Etiópián kívül szinte ismeretlen, de az afrikai országban húszmillió ember tápláléka. A növény banánszerű termése nem ehető, de a keményítőtartalmú szárak és gyökerek erjeszthetők, kása, kenyér készítésére használhatók.

A kutatók úgy vélik:

a növény sokkal nagyobb területen termeszthető Afrikában, hiszen az enset vadon élő rokonai, amelyeket emberi fogyasztásra nem tartanak alkalmasnak, egészen a kontinens déli részéig elterjedtek.

A kutatók modellezés és mezőgazdasági felmérések segítségével vetítették előre, hogy az enset a következő negyven évben potenciálisan akár százmillió embert táplálhatna. Egyúttal az élelmezésbiztonságot is növelné olyan afrikai országokban, mint Kenya, Uganda és Ruanda.

James Borrell, a Kew-i Királyi Botanikus Kertek kutatója egyetértett abban, hogy az enset jól jöhet szűkös időkben az élelmezésbiztonság növelésében. Hozzátette, a növényt néhány szokatlan tulajdonsága teszi különlegessé.

- magyarázta.

Az előrejelzések szerint a klímaváltozás komolyan befolyásolja az alapvető élelmiszernövények terméshozamát és eloszlását Afrikában és más kontinenseken. Ezért egyre nő az érdeklődés a táplálékot nyújtó új növények iránt, mivel az emberiség néhány alapvető növénytől függ.

Az elfogyasztott kalóriák közel fele három növényhez köthető: a rizshez, a búzához és a kukoricához.

- figyelmeztetett Borrell.

(BBC/MTI)