Pikáns hálószobatitkokat osztott meg a nagyvilággal Robbie Williams. Az énekes, aki sosem volt szégyenlős fajta, arról is kendőzetlen őszinteséggel vallott, hogyan vesztette el a szüzességét. Jóllehet, nem igazán büszke az első alkalomnál nyújtott teljesítményére.

Az Angels című dal előadója azt mondja, amikor tinédzserként először ágyba bújt akkori szerelmével, az érzéki élmény mindössze pár másodpercig tartott. 

Hazavittem a lányt, aztán nagyon megijedtem. Úgy éreztem, képtelen vagyok lefeküdni vele. A barátaim ujjal mutogattak rám és nevettek rajtam. Ekkor szedtem össze magam. Azért nevettek ki, mert tudták, hogy úgysem tudom megtenni. Fogtuk magunkat, felmentünk a szobámba, de az ágyam egyszemélyes volt, nem fértünk el rajta. Végül anyám ágyában csináltuk. Nem tartott tovább pár másodpercnél

mesélte egy podcast műsorban Williams, aki a lányról egyik dalában is énekel. Azt azonban már megbánta, hogy a slágerben a nevén szólítja őt.

Mint kiderült,hamar rájött arra is, hogyan javíthatja teljesítményét az ágyban.

Olyan emberekkel kellett szexelnem, akik nem tetszettek. Akkor hosszú tudott lenni egy menet

– szögezte le tréfásan a 47 éves énekes, aki Ayda Field modellel él boldog házasságban.

Nem Williams az egyetlen, aki szextanácsokat adott: legutóbb az Oscar-díjas színésznő, Gwyneth Paltrow szextippjeiről írtunk.

(Female First)