Tudomány

Egy új kutatás szerint agyunk alvás közben is képes tanulni

Egy új tanulmány alapján az agy alvás közben is figyeli a környezetet, hogy észlelje a potenciális veszélyforrásokat – írja a ScienceAlert. Az adatokból az is kiderült, hogy az agy az új információkból tanulni is képes.

Manuel Schabus, a Salzburgi Egyetem munkatársa és kollégái 17 alanyt vizsgáltak. Schabus szerint ha az emberhez éjszaka ismeretlen hangok beszélnek, az beindít egy riasztót, a kutatók pedig ezen riasztót elemezték. A kísérlethez előbb hozzászoktatták a résztvevőket az alváslabor környezetéhez, majd felmérték agyhullámaikat, oxigénszintjüket, szívverésüket, légzésüket, valamint mozgásukat.

Az alanyoknak álmukban olyan halk hangfelvételt játszottak le, amelyen saját nevük, illetve két ismeretlen név hangzott el. A neveket vagy egy ismerős, vagy egy ismeretlen hang mondta ki.

Azok a résztvevők, akik ismeretlen hangot hallottak, nagyobb aktivitást mutattak álmukban.

Az érintetteknél rövid, néhány másodpercig tartó ébrenlétszerű agyi aktivitást észleltek.

Photographer, Basak Gurbuz Derman / Getty Images

Úgynevezett K-komplexeket az ismerős és ismeretlen hangok egyaránt kiváltottak. Ezen agyhullámok egy olyan mechanizmusra utalhatnak, melynek feladata az ártalmatlan, illetve a potenciálisan veszélyes zajok és egyéb jelek szűrése. Azoknál viszont, akik ismeretlen hangot hallottak, nagyobb aktivitás jelentkezett az érzékszervi feldolgozáshoz kapcsolódóan.

Az új eredmények azt sugallják, hogy az agy alvás közben is megszűr releváns érzékszervi információkat. Ez összhangban van azokkal a korábbi kutatásokkal, melyek szerint a környezet érzékszervi feldolgozása alvás közben sem áll le.

A kísérletben a szakértők a hangokat újból lejátszották: az ismerős hangoknál az agy reakciója nem változott, az ismeretleneknél viszont igen.

Ez arra utal, hogy az agy alvás közben nemcsak feldolgozza az új információt, hanem tanul is belőle.

Lehetséges, hogy az alanyok agya végül úgy döntött, hogy az ismeretlen, de ismétlődő hang veszélytelen.

A friss eredmények segíthetnek jobban megérteni, hogy az emberek miért hajlamosak rosszul aludni az új környezetekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik