11 °C Budapest
A group of fitness enthusiasts working out together at the gym using rowing machines.

Már az sem olcsó, ha magadban edzenél: horror áron mennek idén a kondibérletek

2022. január 22. 07:05

Míg korábban azzal foglalkoztunk, hogy mennyibe kerül az újévi életmódváltás dietetikus, vagy személyi edző segítségével, most azt vizsgáljuk meg, hogy mennyibe kerül ez, ha magánakcióként, egyedül szeretnénk sportolásba kezdeni. Persze, azért itt is van bőven mire elverni a pénzt! A legnagyobb sportszerüzlet például kérdésünkre elárulta, mennyibe kerülnek a "belépő szintű" otthoni kondigépek, és a konditermek bérletárai is elég tetemesek.

Sokan szeretünk úgy elkezdeni sportolni, hogy előtte beszerzünk minden szükséges eszközt, és ezt követően otthon, vagy konditerembe járunk. Ha kondibérletünk van, akkor jár néhány extra szolgáltatás, amit az otthoni edzésprogramok nem tudnak nyújtani, azonban van, akinek egyszerűbb otthon rávennie magát a sportolásra.

A kondibérletekre is nyitottabbak ilyenkor a fogyni vágyók, így nem csoda ha januárban több embert látunk a különböző gépeken. Többen azonban inkább vásárlással kezdenék a fogyokúrát is, így nem meglepő, ha valamelyik sportszerüzletben is több vevőt látunk.

A januári évkezdés egy intenzívebb időszak, de nem ilyenkor vásárolnak a legtöbben- árulta el a Pénzcentrum megkeresésére a Decathlon. Hozzátették, hogy náluk kiemelten forgalmasak a tavaszi hónapok, általában ilyenkor kezdenek a kültéri sportok felé fordulni az emberek, szintén forgalmasak a nyári hónapok, és persze kiemelt még az iskolakezdés és a karácsonyi időszak. 

A legnagyobb árbevételt egyértelműen a fitnesz sportokhoz kapcsolódó termékek hozzák. Jellemzően az új évben alkalmával kezdenek életmódváltásba, ehhez szereznek be ruházati és kiegészítő termékeket is. Ezt szorosan követi a túrázás, és a téli sportok. Előbbiben a hótaposók, csizmák és a kabátok a legnépszerűbb termékek, utóbbiban pedig a síelés snowboardozás nélküközhetetlen kellékei, mint a megfelelő ruháza, a sílécek és síbakancsok, vagy a snowboardok

- közölte a Decathlon, akik az árakról is beszámoltak.

Felnőtt fitnesz melegítőalsók 3000 forinttól elérhetőek, súlyzók 2000 forinttól. A fitneszgépek közül a legnépszerűbb az elliptikus tréner , ami 130 000 forint, de ebben a kategóriában már 60 000 forintért is megtalálható a legolcsóbb elliptikusunk. Futópadok közül 210 000 forintba kerül a jelenleg legtöbbet értékesített termékünk, a "beugró ár" itt is alacsonyabb, 180 000 forint.  

- tette hozzá a sportszerüzlet, akik kiemelték, hogy a gyerek hótaposó 6000 forinttól, a felnőtt 10 ezer forinttól kapható náluk. Hozzátették, hogy ezeknél a termékeknél a felső határ itt lehet több tízezer forint is, ha valaki kifejezetten téli túrázáshoz keres egy nagyon technikai terméket. Felnőtt télikabát szintén 9000 forinttól elérhető, itt 12 000 forintba kerül legnépszerűbb modell, de egy síkabát  25-30 ezer forint is lehet a haladó szintű sportolóknak.

Mennyi az annyi?

Ha már letudtuk a kötelező vásárlást, akkor irány a konditerem! A kondibérlet ára is változó, attól függően, hogy a fővárosban egy menőbb terembe szeretnénk járni, extra szolgáltatásokkal, vagy beérjük az alapokkal. Sokan vásárolnak havi bérletet, ami feljogosít minket a csoportos órák látogatására is, valamint a konditerem korlátlan használatára. Ha kezdőként vagyunk egy terembe, nem árt megkérdezni valakit az eszközök használatáról, ugyanis itt is jelen van a sérülésveszély, ha nem tudjuk, hogy mit csinálunk. A csoportos órákon azonban ennek az esélye kisebb.

De mennyi az annyi? Pár konditerem bérleti díját néztük meg, összehasonlításképp. Az árak a fővárosban 10 000 forinttól 25 000 forintig terjednek. A budapesti Life1 Fitness több helyen kínál prémium konditermeket, amelynek bérleti díja egy hónapra 15 999 forint. Ha több helyen is szeretnénk használni a konditermüket, úgy az online ár 21 999 forint. A celebek által is kedvelt konditerem, a FlexGym egy hónapra szóló bérlete 22 000 forint. A magyar celebek által is látogatott extravagáns Oxygen Gym bérlete egy hónapra 27 900 forint, all inclusive bérletükben extra szolgáltatások is vannak a konditerem használata mellett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vidéken már más a helyzet, egyes városokban már akár 6 000 forintért is beíratkozhatunk egy edzőterembe. Szegeden a Forma 1 Fitness havi bérlete, amely a konditerem használata mellett a csoportos órák látogatására is feljogosít 8500 forint, de más városokban szintén ebben az árszabásban, nagyjából 15 000 forintig vásárolhatunk bérletet.

Azonban nem szívesen jár el mindenki csoportos órákra, vagy konditerembe, hiszen nem mindenkinek van erre ideje, vagy éppen kedve. Számukra is rengeteg megoldást kínál az internet, legyen szó havi előfizetéses online edzésprogramról, vagy telefonos alkalmazásokról. Angol nyelvterületen széles a kínálat, nagyon népszerű a GLO nevű szolgáltatás, ami 24 dollárért (nagyjából 7500 forintért) havi előfizetéssel érhető el, és különböző edzésformákból válogatva tornázhatunk otthon. Magyar nyelven is érhető el online edzésprogram, többek között Mezei Eszter személyiedző programja is, itt egy hónapra 3950 forint kifizetésével vághatunk bele a különböző órákba. A különböző edzés- streaming platformok árszabásai 24 dollártól 40 dollárig mozognak, tehát nagyjából 7500 és 14 000 forint között.

Telefonos alkalmazásokból is akad bőven. Ha egyébként is sokat használjuk a telefonunkat, akkor miért ne használnánk edzéshez is. Sokan az évet futással kezdik, számukra a Map My Run segíthet követni a fejlődést. De a My Fitness Pal, a Fitness Buddy vagy a MyPlate alkalmazás is támogatja a fogyni vágyókat, edzéstervekkel, táplálkozási tippekkel. Nagy előnye ennek, hogy az alkalmazások többnyire ingyenesek, és alkalmazáson belüli fizetési, vásárlási lehetőségekkel bővíthetjük a szolgáltatást aszerint, hogy mire van szükségünk.

Könyvekkel az életmódváltásért

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy többen vásárolnak életmódváltásról könyveket az év ebben az időszakában, ami esetleg a fogyást is segítheti. Kérdésünkre a Libri elárulta, hogy a pszichológiai, önismereti tematika igen kedvelt lett az elmúlt 2-3 évben az olvasók körében.

Meg kell említenünk Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című írását, ami 2018-as megjelenése óta az egyik legjobban fogyó és legkedveltebb alkotás volt a témában. A szerző decemberben megjelent új könyve a Szabad akarat azonnal a sikerlisták élére ugrott és várhatóan hasonló népszerűségnek fog örvendeni, mint az Örökölt sors. De nem hagyható figyelmen kívül a magyar származású amerikai pszichológus Edith Eva Eger munkássága, akinek Döntés című könyve szintén helyet követel magának megjelenése óta a legkedveltebb könyvek között, vagy Almási Kitti műve a Ki vagy te? ami szintén felkerült 2021 legkeresettebb könyveinek listájára

- sorolta a könyvesbolt-lánc. Mint kifejtették, látható, hogy az első negyedévben többen érdeklődnek az életmódváltással és az egészséges táplálkozással foglalkozó könyvek iránt, a tendenciában az önismereti könyvek esetében a világjárvány hozott némi változást, hiszen gyakorlatilag folyamatos az érdeklődés a pszichológiai művek iránt. Hozzátették, 2021 harminc legnépszerűbb életmódváltással foglalkozó könyvének fogyasztói átlagára 4500, az önismereti írások esetében 3700 forint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm