Titkok és balesetek: így ért véget három hollywoodi sztár karrierje

GettyImages-1236439110

Magasról lehet igazán nagyot esni, ezt Hollywoodban tudják csak igazán. Van olyan sztár, akit sötét titkok rántanak a mélybe, de akad olyan is, akivel egyetlen baleset alatt fordul meg a világ.

Egy dolog közös a kétféle sorsban: azonnali kegyvesztettség követheti a sorsfordító leleplezéseket, baleseteket vagy más eseményeket. Három hollywoodi sztár az elmúlt évek során járta meg ezt a poklot: az ő történeteiket mutatjuk be.

Armie Hammer mélyrepülése

A színész tavaly nyáron azt hihette, mélypontra került. Amikor a karanténidőszakban magára hagyta feleségét és két gyermekét, az volt az utolsó csepp a pohárban Elizabeth, a színész házastársa számára. Hammer és a nő elváltak, a színész egyik régi barátnőjét találta meg a másik után. Azt hitte, 2020-at hátrahagyva egészen más lesz az élete.

Ez végül így is történt, de egyáltalán nem abban az értelemben, ahogyan ő gondolta. Miközben válása zajlott, több nő is kiállt a nyilvánosság elé azzal, hogy a színész érzelmileg bántalmazta, manipulálta vagy erőszakos volt vele.

A krízis csak mélyült, amikor olyan képernyőfelvételek kerültek nyilvánosságra, melyek a nemi erőszak és a kannibalizmus határát súroló szexuális fantáziáit részletezték.

Hamarosan azon kapta magát, hogy nemcsak ügynöke nem hajlandó vele tovább dolgozni, de a filmekben, melyekre szerződött, sem tartanak rá igényt.

A valóságban nem volt olyan meglepő, ami Hammerről kiderült: korábbi nyilatkozataiban a Playboynak például beszélt arról, hogy házasságát megelőzően nagyon domináns volt a hálószobában, a partnere hajának megragadása vagy torkának megfogása sem állt tőle távol. Interjúhelyzetben sem nagyon tudta magát kontrollálni: amikor a GQ újságírója ült le vele egy beszélgetésre, annyit ittak, hogy az újságíró végül eszméletét vesztette. Beszámolt arról is, hogy egy partnere korábban késsel próbálta leszúrni aktus közben – ezt követően hét hónapig alkottak egy párt a nővel.

Amikor a karanténidőszakban magára hagyta feleségét és két gyermekét, az volt az utolsó csepp a pohárban
Amikor a karanténidőszakban magára hagyta feleségét és két gyermekét, az volt az utolsó csepp a pohárbanDonato Sardella / Getty Images Hungary

Az őt közelről ismerők szerint nagy hibája az, hogy nemcsak hogy kedveli az extrém szexuális együttléteket, de erről írásban is képes volt nyilatkozni, megosztva legvadabb fantáziáit

– amelyekkel kapcsolatosan nincs semmi bizonyíték arra, hogy megtörténtek volna. Nem segít ez sokat akkor azonban, amikor neki tulajdonított üzenetekben szerepel explicite leírva az, hogy „kannibál vagyok”. Armie Hammer karrierjének egy évtized jutott Hollywoodban.

Hollywoodi sztár esett le a piedesztálról: Chris Noth

A Szex és New York rajongói számára örökké Mr. Big marad a sztár, akivel kapcsolatosan a sorozat folytatása, az És egyszer csak... kapcsán először az tűnt bombahírnek, hogy karakterével a sorozat írói meglepő gyorsasággal végeztek. Alig telt el ugyanakkor néhány nap, és máris egészen más ügyben került Noth a lapok címoldalára.

Két nő egymástól függetlenül kereste meg a Hollywood Reportert azzal, hogy a színész 2014-ben, illetve 2015-ben megerőszakolta őket . Eddig hallgattak az esetekről, a sorozat rebootja azonban felkavarta emlékeiket, ezért döntöttek úgy, hogy megszólalnak. Egyikük, Zoe ma újságíró, másikuk, Lily a szórakoztatóiparban dolgozik.

Zoe története szerint Noth munkahelyi telefonján hagyott neki flörtölő üzeneteket, majd találkoztak is: Noth Zoe egyik barátjának közelében lakott, az épületeknek közös medencéje volt. Itt találkozott a színész a lánnyal, akinél otthagyott egy könyvet, megkérve, nézze át, és majd vigye vissza neki.

A színész lakásán történt meg az erőszak, amely után a nőnek terápiára is volt szüksége.

Lily pincérnőként találkozott a színésszel, aki vacsorázni hívta, majd a lakására vitte, ahol őt is megerőszakolta. A színész ezt követően is próbált kapcsolatot tartani a lánnyal, és újabb találkozókra hívni őt.

Noth-tól szintén megvált ügynöksége, az És egyszer csak…. színésznői pedig nyilatkozatban álltak ki áldozatai mellett. A színész tagadja a vádakat, de az Equalizer főszerepét már elvesztette.

Alec Baldwin és a baleset

A színésszel egész másként fordult meg a világ: éppen a Rust című film forgatásán gyakorolt egy jelenetet, amikor a kezében levő pisztoly elsült. A golyó, melyről utóbb kiderült, hogy éles lövedék, megölte a film vezető operatőrét, Halyna Hutchinst, és megsebesítette Joel Souza rendezőt. Baldwin maga nyilatkozta, hogy tudja: valószínűleg vége a karrierjének.

A színész keze nem volt a ravaszon
A színész keze nem volt a ravaszonSlaven Vlasic / Getty Images Hungary

Az eset nagyon bonyolult: szemtanúk és Baldwin is azt állítják, hogy

a színész keze nem volt a ravaszon, csak a kakast húzta fel,

a fegyver akkor sült el, amikor azt elengedte, ráadásul úgy kapta kézhez a pisztolyt, mint ami biztonságos. Éles lövedék a forgatás területén sem lehetett volna, nemhogy a pisztolyban.

Baldwin esete rávilágít arra, milyen veszélyeket rejtegethet a fegyver jelenléte egy forgatáson, de az alacsony költségvetésű filmekkel kapcsolatos problémákról is árulkodik. Baldwin maga is producere volt a filmnek, amelynek forgatása megállt – a produkciót a rossz munkakörülmények miatt a baleset előtti napokban is többen hagyták el, a fegyvermester rutintalan kezdő volt, a rendezőasszisztensre pedig korábbi munkái során is panaszkodtak már. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek