kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Online oktatással indul a félév az ELTE-n

Legalább három hétig online oktatás lesz az intézményben a járványhelyzetre való tekintettel.

A koronavírus-járvány ötödik hullámára tekintettel, a magas egészségügyi kockázatú egyetemi polgárok védelmére, az oktatás és tanulás folyamatosságához fűződő érdekre, a nagyszámú hiányzások megelőzésére az Egyetem a 2021/22-es tanév tavaszi félévet online oktatással indítja el - jelentette be weboldalán az intézmény. A kollégiumok továbbra is a szokásos rendben működnek majd. A közlemény szerint az egyetem oktatói,  kutatói és tanárai, valamint a munkatársak körében szinte teljes körű az átoltottság, és a hallgatók körében is kifejezetten magas, ezért reménykednek benne, hogy legkorábban 3 hét elteltével visszatérhetnek a jelenléti oktatásra.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így viszonyulnak az európaiak a nyelvtanuláshoz

A megkérdezettek szerint több munkalehetőség közül válogathat, aki megtanul egy új nyelvet. Teljes cikk

Ingyenes akkreditált továbbképzés indul tanároknak

Díjmentes, online elvégezhető, akkreditált pedagógustovábbképzési lehetőség nyílt a KRÉTA egyre népszerűbb Idegennyelvi Felkészítő Moduljához... Teljes cikk

Siófokon nyitja meg új campusát a Debreceni Egyetem

Siófokon nyitja meg új campusát a Debreceni Egyetem (DE), az erről szóló megállapodást pénteken írták alá a felsőoktatási intézmény és a város vezetői. Teljes cikk